Móricz Zsigmond:

Jóakaró

 

Megvan a protekció magyar neve.

Nem kell csinálni semmi új szót. Véletlenül jelentkezett nálam a fogalom s bemutatkozott. A nép ajkáról jött, s így már a keresztlevele is megbízható.

Szombaton délután a szomszédasszony, egyszerű munkásember felesége – aki hajlandó háztartási és tisztasági segédmunkálatokat végezni – átjött hozzám. Teljes díszbe volt öltözve, új szvetter s fekete kendő. Nagyon nyájas és mosolygós volt, mint mikor valaki kérni akar valamit.

No, Mari néni, mi újság?

Csak mosolygott, az ajka habozott, kereste, hogy hogy is fejezze ki magát. Eszembe jutott, hogy hiszen tartozom neki:

– Mennyi is az adósságom?

– Tizenöt pengő negyven fillér   mondta, de legyintett hozzá mosolygósan –, de nem azért jöttem, hanem egészen másért: – s újra a szemembe mosolyog – legyen jóakarónk a nagyságos Úr.

– Én az vagyok mindig.

– Tudom, és igazán nagyon köszönöm, nagyságos úr.

– Miről van szó?

– Hát kérem tessék szíves lenni besegítem a fiamat a villanyoshoz kalauznak.

Nevettem. Hogy lehet ezt megcsinálni. Fogalmam sincs róla, kitől függ, s ki hinné el nekem, hogy a szomszédasszonyom fia éppen arra született, hogy villamoskalauz legyen. Nagyon derék fiú, katonaviselt, nyugodt és megbízható. Vele nincs semmi baj, csak velem, aki nem vagyok alkalmas "jóakarónak”.

Mert ez egyszerűen jóakarat. Egy kis jóakaratot nem tagadhat meg az ember attól, akinek szüksége van rá. A jóakaró beajánl, a jóakarat mindent elintéz, a jóakaratért mindent meg kell tenni, a képviselők ma csupán jóakarattal töltik az idejüket. Jóakaratért senkit sem lehet felelősségre vonni, s az nyeri el az állást, akinek nagyobb, súlyosabb, tekintélyesebb jóakarói vannak.

Ennél már nem lehet egyszerűbb dolog a világon.

A rothadt protekció szó helyett közíróinknak ezennel legmelegebben ajánlom a jóakarat, jóakaró, jóakarás gyönyörű magyar szót, s annak összes reflexeit. Bocsánat: változatait.

Ez olyan nyeresége a magyar nyelvnek, hogy a szomszédasszonyomhoz leszek olyan jóakaró és jóakaratú, hogy megpróbálom a villamoskalauzi állást keresni neki. Csak nekem lesz-e ott olyan jóakaróm, aki ehhez hozzásegít?

Az Est, 1937. december 23.

In: Móricz Zsigmond: A 12. órában. (Tanulmányok III.). Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984, 426–7.