Szövényi Zsolt

ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ

 

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Kedves Versenyzők!

Kedves Kollégák!

Nagy felelősség köszöntőt mondani olyan körben, ahol a jelenlévő tanár kollégák az anyanyelv tisztaságának hivatott őrzői, ahol a hallgatók a megszólalás, a beszéd avatott mesterei.

A bátorítást elsőként a tisztelet adta. Igen, a magyar nyelvért felelősséget érző intézményi vezetőnek, oktatáspolitikusnak, a köz emberének egyaránt elismeréssel kell szólni azon kortársak és elődök munkájáról, akik hivatásból, vagy küldetésből többet vállalnak, többet tesznek az értékzavarodott világunkban az anyanyelv, a beszélt nyelv tisztaságáért. Akik immáron harminc esztendeje éltetői “A szép magyar beszéd" országos, egyetemi és főiskolai versenyeknek.

A köszöntő vállalásához késztetést adott az aggodalom, a közős tenni akarás, a cselekvés szándéka, amelyet akkor érzünk, amikor a nyelvünk zeneiségét semmibe vevő mondat hangsúlyokkal találkozunk, amikor tartalmat nélkülöző megnyilatkozásokat hallunk, amikor idegen szavakkal, vagy szólamokkal helyettesítik a gondolatot.

Nem mondom én, hogy ne szentcljünk egy napot fizikai állóképességünk, ügyességünk fejlesztésére, a versenyszellem próbatétel átélésére, de miért kell ezt “challang day”-nak neveznünk.

Nem mondom azt, hogy ne száguldozzunk az információs sztrádán, ne lapozgassuk a web-oldalakat, de a számítógép, a szövegszerkesztő programok ne uniformizáljanak, ne szürkítsék el az írás stílusát. A közlés gazdaságossági szempontja ne szorítsa háttérbe a választékosságot, az olvasót személyében is megszólító nyelvi közvetlenséget.

Nem mondom én, hogy a rádióban, a televízióban, a nyilvánosság előtt megszólalók csak Pázmány Péter vagy Kossuth Lajos beszédeinek tanulmányozását követően nyilatkozhassanak meg. De azt elvárom, hogy a közszereplést vállalók a hallgató számára érthető módon, tiszta formában, a nyelvi pongyolaságot mellőzve közvetítsék a gondolatot.

Wass Albert mintha korunk emberének szánná figyelmeztetését: “Nem a nyelv teszi az embert. Az ember lelke emeli rangra a nyelvet, vagy taszítja az útszéli árokba, a használat erkölcsi mércéje szerint."

Szorongásainkat csak fokozhatja az a nemzetközi olvasás-megértés vizsgálat, amely a felmérés tanulsága szerint a szövegértésben lehangoló képet fest a hazai állapotokról. Lehetséges – és ezzel magam is egyetértek –‚ hogy a vizsgálat számtalan, tartalmi és módszertani kérdés tisztázatlanságát veti fel. Valószínű, hogy ezek a hiányosságok összességükben a levont következtetések igazságtartalmát, és értékét is megkérdőjelezik, de ne utasítsunk el mindent, hanem gondolkodjunk el a teendőkön. Egy másik vizsgálat szerint, mint a világrangsorban 5. helyet elfoglaló, naponta 210 percet TV előtt ülő ország mit tehetünk a nyomtatott szó, a könyv, az olvasás, a beszélgetés értékének visszaszerzéséért, a nyelvi érintkezés tisztaságának, és értékeinek megőrzéséért.

Tisztelt Hallgatóim!

Egyoldalú és hiányos lenne a kép, ha megfeledkeznénk azokról a kezdeményezésekről, amelyek anyanyelvünket védő és értékeit őrző törekvéseket tükrözik. A teljesség igénye nélkül egy induló mozgalmat, egy törvényt és egy könyv kiadását szeretnék emlékünkbe idézni.

Az anyanyelvi kultúránknak a nemzetközi hatásokra leggyorsabban válaszoló része a szakmai nye1v, és ez talán érthető is.

A tudomány, a technika, a technológia fejlődése az elmúlt XX. században is elsőként bontotta le a határokat és tette világméretűvé a szakemberek együttműködését, a párbeszédet. Mindezt a gyorsuló idő szorításában, kényszerében.

Az adott téma kutató és fejlesztő. mérnökei nyelvi, anyanyelvi, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül. a gyorsaság, a pontosság, egyértelműség és a hatékonyság érdekében nemzetközivé vált fogalmakat, nyelvi megjelöléseket alkalmaztak, idegen kifejezésekkel bővítették egy-egy szakma nyelvezetét.

Ezt a folyamatot természetesnek kell tekinteni, mert így számtalan idegen kifejezéssel gazdagodott a magyar nyelv is. De azt is természetesnek kell venni, hogy a szakmai érintkezésben is helye van az anyanyelv megújuló, szóalkotó képességének, annak a törekvésnek, hogy ahol szükséges, és ahol lehetséges találjuk meg a megfelelő magyar nyelvi formát. Ne féljünk, mert a magyar kifejezések használatától nem lesz tudománytalanabb az értekezés‚ nem lesz nehézkesebb, nem lesz pontatlanabb a szakemberek együttműködése. A közérthetőséggel a tudomány a technika ismeretlen szavak mögé rejtőzködő misztikuma is oldódhat.

2000/2001. fordulóján nyelvész professzorok, mérnökök, közgazdászok, orvosok mintegy félszáz képviselője fogott össze és hirdette meg mozgalmát “Mondjuk magyarul!" felhívással. A magyar szakmai nyelvben a közérthető, a világos, a szabatos kifejezésmód alkalmazásának támogatása és széles körű elterjesztése érdekében szólították meg a szakmai közösségeket.

Menyhárd Alfréd mérnök-közgazdász közvetítésével az induló mozgalom felhívása megjelent folyóiratunkban, a Magyar Felsőoktatásban. Támogatókat, közreműködőket várnak a szabványok, a szakkiadványok, a szaknyelvek helyességének őrzésére, a jogszabályokban fellelhető idegenszerűség kiszűrésére, az oktatási tananyagok vizsgálatára.

Másodjára az anyanyelvet védő törvényekre, jogi szabályozásra, – ehhez hasonlóak az európai jogalkotás gyakorlatában sem ismeretlenek –, hivatkozom.

A 2001. évi XCVI. törvény a nem kívánatos nyelvi hatások ellensúlyozásáról szól. A törvény szellemiségét idézik e sorok: “A nyelv fejlődése elengedhetetlen társadalmi szükséglet. (...) A magyar nyelv megóvása közérdek. Védelme megkívánja a társadalom, a közélet, különösen a gazdasági, politikai és kulturális szereplők megkülönböztetett figyelmét. Az Országgyűlés ezért a magyar nyelv megóvására, az információszabadság alkotmányos joga nyelvi hátterének biztosítása érdekében a következő törvényt alkotja."

A törvény értelmében e naptári év végéig gondoskodni kell arról, hogy a reklám-felületeken, az üzletek feliratain, a közterületeken és középületeken, a tájékoztatást szolgáló közleményeket magyar nyelven, illetőleg magyar nyelven is meg kell jelentetni. Ez a törvény, hasonlóan a magyar nyelvhez nem kizáró, hanem nyitott és befogadó, de a közérthetőség védelmének felelősségét vállalja, a köz érdekét védi a magyar nyelvű közlés kötelezettségénék előírásával.

A harmadikként idézett példázat, a 2000-ben, a millennium tiszteletére megjelent könyv a Kazinczytól vett “Mi nyelvünk" címet viseli.

Grétsy tanár úr régi, belső késztetésének eleget téve csaknem háromszáz költőnek és írónak kevés híján ötszáz versét, versrészletét, prózai szemelvényét gyűjtötte kötetbe, amelyekben íróink az anyanyelvünkről, az anyanyelvünkért szólnak.

Nem egyszeri olvasmány e könyv. Minden írás ugyanarról, a magyar nyelvről szól, de más és más hangsúllyal, más és más összefüggésben, más és más üzenettel, más és más feladat megjelölésével.

Az íróknak, költőknek ujjbegyében van az anyanyelv minden ismerete, de ekkor még “csak mesterei” lehetnek a nyelvnek. Ahhoz, hogy művész fokon műveljék azt, kell a gondolat tisztasága és a lélek érzékenysége, a szépség, a harmónia-teremtés birtoklása. Azért kell ezt a könyvet gyakran és mind gyakrabban kézbe venni, hogy tanuljunk, hogy megtanuljuk ízlelni, megszeretni és megbecsülni anyanyelvünket.

Grétsy tanár úr jó szemű, érzékeny válogatásán túl még egy értéke van e könyvnek: a megjelenését nem a nyelvművelők, nem a magyar tanárok, nem a kulturális szakmai közösségek, hanem az Országos Erdészeti Egyesület támogatta.

Elgondolkodtató és tiszteletre méltó cselekedet, követendő példa, hogy az az erdész szakma, amelynek művelői körében legbeszédesebb a csend, az erdő csendje, fogott össze és a millennium évében állítottak emléket anyanyelvünknek.

Az idézett példák talán tükrözik az anyanyelvünk körül megjelenő aggodalmakat, szorongásokat és az örömteli eseményeket.

Kedves Versenyzők!

Tisztelt Tanár Kollégák!

Az anyanyelv tisztaságáért, értékeinek őrzéséért, tudatosításáért és népszerűsítéséért Önök meggyőződésből eddig is sokat vállaltak és tettek, sokszor félreértetten, vagy meg nem értetten, mellőzötten. Szeretném megköszönni Önöknek, hogy ezt vállalták és abban is szeretném Önöket megerősíteni, hogy jó ügy szolgálatára szegődtek.

Engedjék meg, hogy a hely szelleméhez hűen a szekszárdi születésű Babits Mihály és a főiskola névadója lllyés Gyula gondolatait idézve erősítem meg Önöket választásuk igazában.

Babits a “Stílus gazdagsága” írásában a következőket írja (1910):

“Örököse vagy őseid szellemi kincseinek és rajtad a sor megőrzeni őket. Ne add cl idegenért, idegen szólamokért (...)‚ melyek idegen gondolkodás tükrei. Ismerd meg ugyan az idegen gondolkodást is, tanulj idegen nyelveket és a magadét is jobban fogod érteni. Semmit sem lehet igazán ismerni önmagában, csak mással összehasonlítva. Legkevésbé a gondolatokat, mely finom, oly nehezen megfogható.”

Az Európai Közösség felé tartó utunkon sem mondhatunk többet az anyanyelvi értékek őrzéséről, a nyitottságról, a nyelvtanulás kényszeréről, a nyelv és a gondolat elválaszthatatlanságáról.

Illyés Gyula is e “szellemi kincsről”, örökségünkről szól:

“A magyar nyelv természeténél fogva az egyszerűséget és világosságot kínálja. Nem minden nyelv ilyen. Vannak nyelvek, amelyek nem is annyira az észhez, mint inkább az érzelmekhez akarnak szólni. Vannak még csavaros, sőt köntörfalazó természetű nyelvek is.

A magyar nyelvnek a maga sajátos természete onnan van, hogy kialakításában vajmi kevés része volt az alkuszoknak, kereskedőknek, fiskálisoknak s más efféle csűrő-csavaró beszédű embereknek. Jobbára kétkezi emberek nyelve volt a magyar. Olyanoké, akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Akik, világos, tiszta gondolatot fejeztek ki általa. Akiknek nem volt rejtegetni valójuk egymás előtt. Akik nem szorultak se hazugságra. sc hízelgésre.

Ebből az következik, hogy a jó magyar írás és beszéd tanítását voltaképpen a helyes gondolkodás tanításával kell kezdeni. Ki gondolkodik helyesen? Aki az igazat keresi." ( Jól beszélni és írni magyarul. 1964)

Babits és lllyés idézett írásai egymásra rímelnek, a gondolat és nyelv egységét, a gondolat mögötti igazságot, a morált, a spirituális értékeket hirdetik.

A nyelvről, az anyanyelvről meggyőződéssel, a tanítás szándékával szólnak. Náluk a nyelv és gondolat, a szó és valóság, a megszólaló és igazság, a hagyomány és erkölcs kényszerében egyet jelentenek. Tanításuk túlmutat a nyelvművelői szándékon, a szellem világának embereihez, az írástudó értelmiséghez szólnak az igazság csillagáról.

Babits nem gyakran idézett írásában, az 1923-ban megjelent, Benda J.: Az írástudók árulása elé írt esszéjéből idézem:

“Az írástudó is ily szegény vándor magánéletében, de ő egyszersmind kalauz. Neki is bukdácsolni kell, s kerülgetni az akadályokat jobbra és balra: de ő egyszersmind vállalta azt a tisztet, hogy folyton szem előtt tartja a Csillagot. Ő is tudja, a Csillag elérhetetlen. De mégis csak a Csillag az, ami e földi utakon irányt jelez. Aki egyenesen feléje megy, betöri homlokát és elpusztul. De aki végképp elveszti szem elől, az eltéved, és céltalan tömkelegbe fullad. Az “áruló” írástudó nem avval lesz árulóvá ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre újjal mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többet a Csillagra.”

Önök, akik itt a szekszárdi főiskolai karon az anyanyelv, a szép beszéd jubileumi ünnepére eljöttek, már tudják, hogy milyen nehéz az “Anyanyelv Csillagát” követni. Azt is tudják, ha megbotlanak, elesnek, akkor is követni kell a Csillagot és mindenkor e Csillagra, az igazság, a tiszta beszéd csillagára kell mutatni.

Budapest, 2002. május 23.