Bánffy György

Ünnepi köszöntő

 

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Vendégek, kedves Barátaim!

Amikor itt állok ebben az igazán gyönyörű épületben és a gyönyörű vendégek elõtt, akkor az első gondolatom az örömé.

Igen, a manapság már sokszor szorongató és nosztalgikus jó érzésé, és most Bella Istvánt idézem: „Íme most is, ma is, ebben a szép beszédet egyre ritkábban halló világban is, meg lehet, meg kellett rendezni ezt a jubileumi találkozást". Köszönet érte mindazoknak, akiknek szívóssága, lelkesedése, türelme vagy éppen anyagi támogatása mindezt lehetővé tette.

Mert úgy látszik, mégiscsak igény van, szükség van egymás megismerésére, a mérlegelésre. Másképpen hogyan lennének ennyien? Ennyi tájáról kis hazánknak és a Kárpát-medence gyötrött és gyönyörű vidékeiről ennyien. Miért vállalták az út, az utazás törődését annyian, szép szó megszállta-megerősítette lelkesedéssel, vállalva a megmérettetés feszültségét, örömét vagy fájdalmát. Miért? Mert hisznek ők is. Mint ahogyan mi hiszünk halálunkig a szép magyar szó és beszéd megtartó erejében.

A másik gondolat az elkedvetlenedésé, kevesen vagyunk, egyre kevesebben. Hová sodorja a sors azokat, akiknek fontos volt a tiszta szép szó, a helyes hangsúlyok, a pontosan kiejtett mássalhangzó-hasonulások, a kettőshangzó színei, zeneiség?. Hová űzi a mindennapi élet zordsága, féltő és óvó gondolatainkat, tetteinket? Mikor fáj az elharapott szavak, az artikulálatlan hangzók, a henye hangsúlyok mindent elárasztó tengerének látványa vagy fülsértő zavara. Bizony, egyre kevesebben vagyunk. Egyre kevésbé fontos hír a magyar nyelv ügye, helyzete, romlása vagy éppen csillogása, mint ezen az elkövetkezendő három napon. Vajon vannak itt az országos és helyi médiumok képviselőiből? Itt van-e az országos sajtó ezen az országosan fontos és jelentős találkozón?

És mégis fáradozni kell évszázadokon át! Hinni kell! El kell hinni itt egymásra ügyelve, hogy érdemes, hogy nem hiábavaló. Hogy kötelességünk ezt a meggyőződésünket életbe vágóan fontos küldetésként továbbadni! Újra és újra továbbadni!

Ezzel a kötelességtudattal kívánok szép órákat minden jelenlévőnek, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a magam nevében.