Márai Sándor:

Móricz Zsigmond hagyatéka

 (Részletek)

 

         Emléket őrzök Móricz egyik könyvéről. Másfél évtizede, hogy Úri muri című regényét kézhez kaptam Párizsban. (...) Egy szuszra olvastam el, mint ahogy a hazait idegenben két pofára falja az ember. Nagyon nehéz elmondani, mit jelentett akkor számomra ez a regény, mely nem is legkülönb műve Móricznak. Az alakok, kiket bemutat, az úrhatnám alföldi dzsentriség, melyet felégetnek szenvedélyei, nem rokonszenvesek. A regény minden oldalát átfűti egyfajta végzetes, fülledt szenvedélyesség. Esőt várnak a vidéki urak, esztelenül isznak, prédálják vagyonukat, nem bírnak vérükkel, indulataikkal ... Estig olvastam, s mikor behajtottam a könyvet, különös megrendülést éreztem: mintha az olvasmány hatása alatt cselekednem kellene, dönteni valamilyen, számomra főbenjáró kérdésben. . . Életem akkor Párizsban érdekesen, színesen alakult: a világ nyitva állott, utazhattam, kiváló emberek társaságát élvezhettem. Akkor éjszaka, Móricz regényének hatása alatt, megtudtam, hogy vége a vándoréveknek, haza kell mennem. Ezt a megrendülést és elhatározást természetesen nem követte rögtön a cselekedet, s eltelt még egy esztendő, amíg dolgaim úgy alakultak, hogy vasúton ültem, útban hazafelé. Nem mondhatom azt sem, hogy Móricz regénye volt az egyetlen, legfőbb ösztönzés, elhagyni a világot, s hazatérni: de bizonyos, hogy az első lökést, fájdalmas és megrázó eszmélést ennek a könyvnek köszönhetem. A honvágynak olyan bonyolult, összetett érzésfolyamatát indította el bennem ez az olvasmány, amilyen ösztönzést soha nem kaptam azelőtt. Amellett ez a regény igazán minden egyéb, csak nem a szó iskolakönyves értelmében magyarázható "hazafias" könyv. Ezek a magyarok, akik ilyen rángógörcsös indulatban viaskodnak szenvedélyeikkel és prédálják vagyonukat, mint Móricz Úri murijának hősei, nem vonzó példák. De végzetesen magyarok: ezt értettem meg, a párizsi lakásban, egy magyar író regényéből.

 

In: Márai Sándor: Ihlet és nemzedék. Akadémiai�Helikon, Budapest, 1992, 191�2.