Rádli Katalin

Ünnepi köszöntő

A Felsőoktatási Intézmények 24. Kazinczy-versenye Eger, 1996. március 29─31.

Kedves Versenyzők! Tisztelt Kollégák!

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium nevében tisztelettel köszöntöm a Szép magyar beszéd országos versenyén részt vevő hallgatókat, az őket felkészítő, elkísérő tanárokat, a rendező házigazdáinkat, minden kedves vendéget.

Ismét eltelt egy év, s ha nehezen is, de megjött a tavasz. Kinyílt ─ szinte a hó alatt ─ a tavasz kedves hírnöke, a hóvirág, s vele együtt ismét kinyitották kapuikat az egyetemek, főiskolák. Március, április, május a tavaszi rendezvények ideje.

Bevallom, évről évre szorongva várom, hogy van-e erő, ötlet az intézményeket nyomasztó gazdasági helyzetben, az emberekben egyre keményedő idegenség ellenére, megmutatni az egyetemek, főiskolák értékeit, alkotásait; közös asztalhoz ülni, szakmai vitákat folytatni; eltávolodott lelkeket tavaszi szakmai, kulturális szemlére hívni. De úgy tűnik, ebben az évben ismét sok szép élményben lehet részünk.

Különös jelentősége van a pedagógusjelöltek Szép magyar beszéd versenyének 1996-ban, a millecentenárium évében és a magyar iskola ezeréves évfordulóján.

Hiteles adatok igazolják, hogy az első magyar iskola a Szent Márton-hegyi ─ mai pannonhalmi ─ bencés kolostor falai között 996-ban létesült a Géza fejedelem hívására hazánkba érkező olasz szerzetesek közreműködésével. Ez az iskola lett annak a később kiteljesedő magyar iskolarendszernek az alapja, amely történelmünk viharaival dacolva, ma ezer év múltán is egyik legfőbb nemzeti értékünk, felelősségre intő örökségünk.

Az ezeréves történet fontos üzenetet közvetít a mának az iskola megtartó erejéről, a mindenkori magyar társadalomnak a saját jövőjéért, azaz a gyermekekért és az iskoláért érzett felelősségéről; az iskolának a gazdaság, a társadalom és a művelődés fejlődésére gyakorolt hatásáról; s nem utolsósorban a pedagógus, a tanár, a tanító minden korban embert formáló szerepéről.

Az évforduló kapcsán Nemeskürty professzort arról kérdezték, hogy mit jelent a kultúra szempontjából az iskola. S ő egyszerűen csak annyit mondott: az iskola mindent jelent. Igen. A kultúra iskola nélkül elképzelhetetlen.

A magyar iskola egy évezreden át folyamatos párbeszédet jelentett az egyetemes emberi kultúrával: eszmék és módszerek, tanítók és tanítványok folytonos cseréjét. Ennek révén nemcsak mi gyarapodtunk, adtunk is az emberiségnek. Az iskola mint intézmény hidat jelent múlt és jelen, jelen és jövő között.

Az iskola a magyar nyelv művelésének is fontos intézménye. A néprajz, a művelődéstörténet tanúskodik arról, hogy a magyar történelem hajnalán már a szóbeliségben létezett az a nyelvfenntartó, tudatáthagyományozó anyanyelvi kultúra, amely megőrződött ─ az iskoláztatás kolostori oktatással induló ─ kereszténység időszakában is.

Az egységes latin nyelvű műveltség körében élt értelmiség tudatvilágában ott volt a keletről hozott kultúra. A kettősség megőrzése ─ a latin nyelvű tudományosság, s a mellette változatlanul tovább élő anyanyelvű költészet ─ biztosította a fejlődést, s talán a fennmaradást is.

Anyanyelvünk erejét milyen hűen igazolja az Üdvözlégy-ima névtelen fordítójától fennmaradt változata. A keresztény világ szigorúan latin nyelvű imaszövegének "Santa Maria, Mater Dei" ─ szószerint "Szent Mária, Isten anyja" sorát a magyar nép: "Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent anyja" fordításban verseli. Ez a pár szó is azt igazolja, hogy a bensőséges szeretetet, érzelmi átélést szépen zengő nyelven voltak képesek kifejezni már elődeink is.

S mennyire igazak a mában Dobos László fél évszázaddal ezelőtt írt sorai is, miszerint "nyelvük szerint különválasztják az embereket; jókra és rosszakra, győztesekre és legyőzöttekre. A hatalom új urai törvényt ülnek, nem kérdeznek, csak vádolnak. Nem a gonoszságot, hanem a születést büntetik... Érdeme senkinek, bűne mindenkinek van. Aki nyelvén szól, az bűnös, azt ütni és gyűlölni kell." De a születő nyelvtörvények időszakában az író üzenete is az, hogy "Az ábécé szép, tiszta betűit kellene vetni a táblákra. Tanítani, hogy érdemes élni, bármilyen nehéz volt, érdemes kezdeni és folytatni..."

Ezeréves történelmünkben számtalan hasonló példát találunk arra, hogy az anyanyelv-iskola-irodalom-vallás-hazaféltés-szeretet és magyarságtudat egymást kölcsönösen feltételező fogalmakká ötvöződtek a társadalom gondolkodás- és érzelemvilágában.

Az iskoláztatás történetének van egy másik üzenete is a mai rendezvényünkhöz. Ma már ─ a latin nyelvtanulás alkonya után ─ nem szokás arra gondolni, mit is jelentett egy magyar faluban oktató plébános vagy káplán ─ avagy szerzetesi iskolában egy barát ─ felismervén a gyerekek között az igazán tehetségest. A magyar falu szülötte a latin nyelv ismeretével Bolognába, Párizsba, Oxfordba juthatott el. Tanítója bekapcsolhatta őt a legmagasabb szintű európai képzésbe.

Ma gyermekeinknek, még ha jól el is sajátították az idegen nyelvet, rendkívüli alkalmazkodási nehézséget okoz az idegen nyelv szabta szokatlan, tőlük idegen gondolkodásba beleszokni.

A latinul tanuló középkori gyerek bárhol is élt Európában, már szülőföldjének iskolájában beleszokott abba a másik kultúrába. Hiányzik életünkből az ilyen egységes szóértés lehetősége.

S lám gondolatban az évforduló kapcsán azok előtt a pedagógus elődeink előtt is tisztelegnünk kell, akik itt, ebben a huzatos földrajzi régióban, ebben a "kompországban", a mi életünknek otthont nyújtó területén ezer éven át a kultúra, az anyanyelv továbbörökítéséért dolgoztak.

E feladat Magyarországon sohasem volt könnyű, ennek ellenére kiváló emberek vállalták a magyar pedagógus sorsát civilizálódott ittlétünk esztendeiben. Tisztelettel emlékezni rájuk fölemelő kötelesség; s némiképpen értelmiségi önbecsülésünk alapja is. Hiszen pedagógus elődeink ─ éppen azért, mert a kultúra továbbhagyományozása és az egyének szocializációjához nélkülözhetetlen jellembeli készségek kialakítása volt a feladatuk ─ erkölcsileg is iránymutató örökséget hagytak ránk. A magyar iskolát ─ azt gondolom ─ mindig az értéktisztelet és a tolerancia jellemezte.

A jubileumi év során az iskolatörténeti emlékbizottság által szervezett események, országos kiállítások, intézményeink ünnepi rendezvényei segítségével a kezdetektől napjainkig áttekintjük a hazai pedagógia történetét, de ez az esztendő nemcsak a múltba fordulásé: most zajlik a Nemzeti alaptanterv bevezetése, az új tantervek, tankönyvek elkészítése, az iskolarendszer belső, szerkezeti korszerűsödése, a középfokú oktatás széles körűvé, s reméljük rövidesen általánossá válása. A múlt ezúttal is kötelez.

Az ezeréves múlt emlékeinek, értékeinek és tapasztalatainak ünnepi felmutatása példát és erőt kell, hogy adjon köznevelésünk mai és holnapi feladatainak megoldásához, a következő évezred iskolaügyének megalapozásához.

"Az iskola igazi végcélját tekintve semmi más nem lehet, mint a műveltség műhelye s előkészület az életre, ahol mindennel kell foglalkozni, ami az embert emberré teszi." Comenius ezen gondolatával kívánok a Kazinczy-verseny iskolákat képviselő hallgatóinak, oktatóinak szép élményeket a három napban. Hiszem, hogy anyanyelvünk e hagyományos tavaszi ünnepe is része a kultúra, a magyar iskolaügy ezeréves örökségének.