Deme László:

                                                Búcsú Péchy Blankától

 

A Beszélni nehéz szakkörök országos hálózatának nevében búcsúzom az alapítótól, Péchy Blankától.

Mi volt ö számunkra? Persze színész, író, publicista, kutató és nevelő a mi szemünkben is. De elsősorban szülője és felnevelője annak a nemes mozgalomnak, amely “nagy családunkat” magvában létrehozta, majd szaporodásnak indította. Körvezetők és körtagok, tanárok és diákok vallják most levelükben: e mozgalomban ébredtek rá az anyanyelv szépségére, pallérozásának fontosságára, pontos használatának embernevelő, társadalomformáló értékére. – De jóval többre kaptak tőle példát: őszinteségre, önfegyelemre, akaratra, helytállásra; kitartásra a megvalósításban és a másokért való tenniakarásban. Harcolni tanított a nemtörődömség, a belenyugvás ellen; s megmutatta: mit segíthet a fizikai és szellemi frissesség megőrzésében a folytonos elfoglaltság, a köz érdekében való rendíthetetlen munkálkodás.

Idézetek ezek valójában mind, szeretettel írt levelekből. Csak igazságtalan volna megmondanom: melyik gondolat kitől-kiktől való; hosszú névsort kívánna mindegyikük, körökét és egyéni segítőtársakét egyaránt. S a felsorolás még úgy sem volna teljes. – Mert a gondolatok ismétlődnek és folytatódnak. Hiszen a családi gyász kétarcú dolog: a fájdalmon túl ott érződik benne a megmaradottak felelősségtudata, a “hogyan tovább?” sürgető kérdésének felvetése is.

Aggódnunk szerencsére nem kell. Sok család akkor bomlik szét, amikor a családfő távoztával az utódok összemarakodnak az örökségen. Bennünket nem fenyeget ez. Az a szellemi vagyon, amit ő hagyott ránk, furcsa természetű: minél többen részesülnek benne, annál inkább gyarapodik. S olyan kezekben van mindenütt, amelyek szívesen adnak belőle bárkinek.

  Tudjuk: nincs pótolhatatlan ember. De megismételhető sem! Ám ami esetleg másképp lesz ezentúl, az is ugyanazért. Csak tartsunk össze, segítsük egymást! Csengjen a fülünkbe utolsó kérése: “Folytassátok, ha már nem leszek!”