Dobos László

Ünnepi köszöntő

Elhangzott a pedagógusjelöltek Szép magyar beszéd versenyének győri országos döntője megnyitóján, 1992-ben (ld. EFF 5. 1992, 35-7).

Anyanyelv. Nem véletlen, hogy a világ népeinek nagy része a nyelv fogalmát és jelentését az anyához köti. A születés csodájához, az emberi test melegéhez, a szeretet mélységeihez, a hőséghez, a féltéshez, a befogadáshoz - a teremtéshez.

Az anyanyelv öröklött vagyonunk, sejtjeinkbe szövődő tulajdonunk. Az anyanyelv egyenlő vállalt önmagunkhoz. Szlovákiai magyar költő, Tőzsér Árpád írta le: "Anyánk képén a világ a ráma."

Az anyanyelv a világ, a világhoz vezető út is.

Az anyanyelv ezerarcú gazdagság, a nyelv minden szava a lélek forrásvidékeihez vezet.

Az anyanyelv befogadja a természet tájait, saját kicsi hegy-völgyeinket, füveseinket, vizeinket.

Az anyanyelv megőrzi történelmünk helyeit: Vereckét, a Muhi pusztát, Mohácsot, pártütéseket, lázadásokat, 1848-at, Doberdót, a Don-kanyart, az erőszakos diktátorokat, a mártírokat, a hazugokat és a szenteket. S megőrzi a mai napot is.

A nyelv az anyától tanulja természetét, a nemesre törekvést, az élet megtartásának törvényeit. A nyelvet lehet suttogni, a nyelv tud rejtőzni a veszély elől, tud büszkén egyenes lenni, tud ellenállást szítani, lehet vele gyűlölni, tud siratni, s ha kell, átváltozik az erőszak előtt: hasonlatokká szelídül, szimbólumokba rejti arcát - ezernyi alakot ölt, s mindezt az élet megtartásáért és felneveléséért.

A nyelv személyi tulajdonunk, de közvagyon is. A nagy nemzeti leltárban legnagyobb szellemi értékünk: saját nyelvünk. Magyar nyelvünk a Halotti beszédtől a mai napig a küzdelem története. Magyar nyelvünk más nyelvek árnyékában élt, más nyelvek ellenében kényszerült fejlődésre. Előbb a latin, majd évszázadokon át a német nyelv öröknek tőnő árnyéka. S az idegen dinasztiák. Ha volt a nyakunkon nagyhatalom, birodalmi erővel kényszerítette ránk nyelvét. Megéltük a német nyelv divatját, megtapasztaltuk erőszakos vasmarkát is. A szovjet birodalom is kényszerített ránk nyelvet – közelmúltunk az orosz nyelv erőszakos őrülete. Hosszantartó nagy leckéket kaptunk a nyelvi imperializmusból.

S tragikus történelmünk. Mohács után az ország szétdaraboltsága visszavetette a városok fejlődését, az elkésett városiasodás késleltette a városkultúrák kialakulását, s ezzel újkori nyelvünk megteremtését. Városok nyelvművelő műhelyei helyett közel két évszázadon át a parasztok, a reformáció, templomok, zsoltárok, s imádságok őrizték s ápolták a nyelvet.

Majd csak a felvilágosodás, a polgárosodás hozta meg nemzeti létünk gondjainak felörvénylését. A reformkor, a 48-as szabadságharc, a XIX. század s a XX. század eleje nemzeti kultúránk nagy ideje. A költészeté, a prózáé, a drámáé, a nyelvújításé, a grammatikáé, a nyelvtudományé.

Kis népek történelmi érésének sajátossága: a nemzeti kultúra teremtő és megtartó erejének szüksége. Itt kap teret az önkifejezés, az önvédelem ösztöne és tudatossága. A XIX. és a XX. századi kis nemzeti kultúrák irodalomközpontúak, az irodalom emeli ki a szó, a bető szerepét. A saját nyelv erejét és pótolhatatlanságát.

A mai magyar nyelv a történelmi kihagyások és a veszélyeztetettség helyzeteiben nőtt nagy nemzeti nyelvünkké. S mire kultúránk megérinthette volna az európai szellemi élet partjait - ismét a veszélyeztetettség állapotába került. Trianonnal létrejött a magyarság máig tartó drámája: megosztottságunk. Lett Magyarország és határokon kívüli magyarság: lett kivándorlás, emigráció és nemzeti kisebbségek.

Egyik kín a másik mellett.

A világ szórvány- és szigetmagyarsága. Íj létforma, s ezzel együtt a nyelv teljesen más állapota.

Idegen közegbe, többség és kisebbség viszonyába került a magyar nyelv. Keserű s önvigasztaló tapasztalat: a szórványba rajzók elmenésében munkál sokféle kényszer, de van önkéntesség is. A befogadó közeghez itt nem főződnek előítéletek, a szórványban élők nem találkoznak öröklött történelmi feszültséggel, nemzeti rivalitással. A szórványban élő magyar természetes létszükségletből tanul meg franciául, angolul, svédül, hollandul s norvégül. S ami fontos ebben: bűntudat és kényszertudat nélkül teszi ezt, mert érzi és tudja, hogy az új nyelvet nem saját maga ellen, nem magyarsága ellen kénytelen elsajátítani.

Persze az emigrációs tudatnak emellett számos gondja-kínja van. De ma már leszűrhető beszédes tapasztalatát elmondhatjuk: manapság Amerikában 1,7-1,8 millió ember vallja magát magyar származásúnak. A legújabb becslések szerint közel félmillió ember beszél még magyarul. Ez azt jelenti, hogy a nyelvvesztés nem feltétlenül jár együtt a nemzeti érzés elvesztésével.

Közép-Kelet-Európában más igazság van érvényben: itt nyelvében él a nemzet. Ebben a térségben aki nyelvet cserélt, az egy nemzedék múltán nemzetiséget is váltott és vált. A határokon kívüli nemzeti kisebbségek történelmi erőszakkal kerültek más helyzetbe, akaratukon kívül kerültek kisebbségbe, kényszerűen kerültek idegen nyelvi közegbe. S ez az idegen nyelvi közeg mindenütt - Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken és Kárpátalján - a többség nyelve. S ez a többség államivá, illetve hivatalossá rangosítja nemzeti nyelvét.

Az említett helyeken mindenütt jelen van a többség nyelvi fölénye, a nyelvi erőszak. Ma már minden nemzetiségi szálláshelyen megfogalmazták: az állam nyelve az érvényesülés eszköze.

A nemzeti kisebbségek anyanyelve elveszti társadalmi szerepét, miáltal a nyelv romlása és vesztése pusztító méreteket ölt.

Tapasztalat az is, hogy a többség-kisebbség erőviszonya visszatükröződik a mindennapi nyelvben. A nyelv ez esetben leolvasható szomorú tükör.

A nemzetiség léttapasztalata az is, hogy a művelődés, a műveltség bázisa az anyanyelv. Az államnyelv erőszakolása naponta cáfolja meg ezt az elvet.

Tapasztalat az is, hogy nemzetiségi térfélen a nyelvvesztés a nemzetvesztés első, tragikus állomása.

Természetes, hogy a nyelvi elnyomással szemben kialakul az ellenállás is, ez az ellenállás azonban önerejéből nem tudja ellensúlyozni a kisebbség nyelvére nehezedő nyomást.

Lehetne megoldás a kétnyelvűség, a két kultúrával termékenyülő határon kívüli nemzetrészek. Igen, de ez a szándék csak a többség és a kisebbség nyelvének szigorú egyenjogúsításával valósítható meg. Ebben a viszonyban nem lehet alárendelt nyelv. Próbálkozunk ezzel, akarnánk ezt, sajnos, elfogadható, jogilag szavatolt gyakorlatát eddig egyetlen szomszédos országban sem sikerült megvalósítani. Ezerirányú szándékunkra Szlovákiában is a többség nyelvi nacionalizmusa válaszol.

Vannak dolgok, amelyeket ma már az egyetemes magyarság, az összmagyarság szempontjából kell értelmeznünk. Ilyen anyanyelvünk helyzete itthon és a világban. Egyetemes magyar ügy a világ szórvány- s sziget-magyarsága anyanyelvének megtartása. Összmagyar ügy a határon kívül élő nemzeti kisebbségek anyanyelvének védelme, ápolása s társadalmi szerepének visszaszerzése.

Tudatosítanunk kell, hogy Magyarország a határon kívül élő minden magyar szellemi hazája. Tudatosítanunk kell, hogy Magyarország anyanyelvi gondjainak ügyében bázisrepülőtér, szellemi erőmű. Állandó forrás.

A Szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét ez alkalommal Győr városa, az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola vállalta magára. Ez a rendezvény most országos pódium, sőt e méreteiben és értelmében túlmutat azon is: összmagyar értekezés a szépről s a gondolat erejéről.

Engedjék meg, hogy egy gondolatot ajánljak e találkozó elé: határok nélkül.

Aki e három nap folyamán e rendezvény pódiumán szót kér, szavának visszhangja kél határon bévül, és azon túl is. Higgyük azt, hogy a szép szó most tavaszi vetés. Szép verseng a széppel, nemes a nemessel. S e nemes versengés anyanyelvünkért van, azért, hogy rangosítsuk, azért, hogy nyelvünknek ne várromjait hagyjuk magunk mögött.

A szép mondásával értékeinket tartjuk magunk fölé, s lehet ez üzenetünk is, hogy küzdelemben állunk nyelvünk lekicsinylése, sok helyen történő megaláztatása és elnyomatása ellen.

Kívánom mindnyájuknak, hogy e versengés adjon nekünk esztétikai, emberi,  élményt és erkölcsi többletet.