A 61. szép magyar beszéd verseny

kötelező szövege

 

KRÚDY GYULA:

BÚCSÚFIA. Az ódonság városából

(Részletek)

Óbudán több tyúkszemvágó nő lakik, mint a főváros egyéb részében. Most majdnem annyi tyúkszemvágó nő ajánlja szolgálatát, mint hajdanta bábaasszony, mikor ők voltak divatban. Vajon miért szaporodtak el a tyúkszemvágók Óbudán? – kérdezte Szindbád, amikor körülnézett a városrészben.

Az óbudai kövezet elferdíti a lábakat. Megöli a legszebb lábat! – mint mondani szokták, ezt pedig úgy kell érteni, hogy az öregasszonyok nem tudnak többé úgy lépni, mint az őzek, a gémek, a csikók. Lábuk elromlott a javíthatatlan kövezettől. (...)

Sehol annyi sánta, mankós, botos öregasszony, mint Óbudán, éppen ezek miatt a gonoszul elhelyezett kövek miatt. Minden második öregasszony bottal jár, minden öregasszony biceg, minden öregasszony az ifjú lábait sajnálja, amelyeket otthagyott az óbudai utcákon, amikor azokon táncos, lelkes, szerelmes léptekkel járkált hajdanában. (...)

A kőfuvarosok pedig mindig járnak újabb és újabb szekereikkel a világ teremtése óta, mert kő a legrosszabb esztendőben is terem. Lassan, meggondolva hordják a követ az óbudaiak megsántítására, hogy idővel sánta legyen az asszonyok mellett az a férfi is, aki lábát nem hagyta el se a napóleoni, se a közelmúlt világháborúban.

Így lesz lassan sánta mindenki Óbudán, amíg a kőfuvaros ráér arra is, hogy veres bajuszát borzasra, bokrétásra, bokrosra nevelje. Minden kőfuvaros a bajuszát ápolja bakon való üldögélés közben. Ők a sánták táncmesterei a kövezőkkel együtt. Illő, hogy csinos bajuszuk legyen, ha már megnyomorítják a világot. Az ő feleségeik azok a tyúkszemvágónék, azok a masszírozónők, akik a beteg és lesántult lábak gyógyításával foglalkoznak.

– Ki az ura? – kérdezte Szindbád a tyúkszemvágónét, amikor az dalolva vágta le lába egyik ujját, amely lábujj éppen Óbudán maradt, miután hatvanhatszor végigjárta előbb a Kiscelli utcát, hogy bizonyos nő nyomait keresse a köveken.

– Az én uram kövező. Kövező Óbudán, és nála nélkül nem tudnék élni, mint ahogy a bábaasszony mondta a komájának, aki minden gyereknek keresztapja volt Óbudán! – felelt a vidor tyúkszemvágóné, és jól belevágott Szindbád fájós lábába.

– Tehát a maga ura miatt sántikál mindenki Óbudán?

– Az én uram kövező! – ismételte a kövér menyecske, dédelgetve ejtve ki a szót, mint aki a fájdalmat akarja csillapítani, amikor Szindbád lábujját levágja.

– Most már tudom, hogy honnan fúj a szél – felelte Szindbád, amikor az operációért járó díjat kiegyenlítette, és fogadalmat tett, hogy ezentúl nem jár női nyomokon, hegyes, gonosz köveken.

– Megnyugtatom! – búcsúzott a tyúkszemvágóné, midőn a fogadalmat átvette. – Őnagysága talpából egy akkora tyúkszemet vágtam ki, mint az orosz cár Orloff-gyémántja. Elküldte önnek emlékbe az óbudai séták emlékére.

– Még jó szerencse, hogy egyebet nem küldött emlékbe – vélekedett Szindbád, amikor a különböző mézeskalácsból való kis huszárokra és egyéb babákra gondolt, amelyeket például a józsefvárosi vagy Tutaj utcai bácsik után szoktak az odavaló nők ajándékba adni.

 

In: Krúdy Gyula: Váci utcai hölgytisztelet. Válogatott elbeszélések 1931–1933. Válogatta és a szöveget gondozta: Barta András.Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982, 287–9.