Az 52. szép magyar beszéd verseny

kötelező szövege

 

 

RÉSZLET MÓRICZ ZSIGMOND BARBÁROK CÍMŰ ELBESZÉLÉSÉBŐL

 

A vizsgálóbiztos vallatott.

Egyik rabot a másik után. Szó szóra ment, ez a szó a másikra hajazott, a veres juhászra lassan sereg lopás, gyilkosság igazolódott. Már megérett a kötél, mikor azt mondja a vizsgáló ember:

    Hát a Bodri juhász?

A veres ember szeme meg se rezdült.

     Bodri juhász?

     Az, úgy híjták, míg élt. (...)

     Mit akar tőlem a tekintetes úr?

     Hogy megkönnyebbüljön. Eggyel több vagy kevesebb.

     Ami nem illet, nem vállalhatom.

     Gondolkozzon rajta.

     Nincs mit gondolkozzak.

     Ásót is vittek magukkal?

     – Ásót?

     A szamáron.

     Szamáron?

     Mer tiszta munka vót.

     Nem enyém, uram.

     A birkát elhajtották?

     Vót nekem birkám, tekintetes uram, nem vótam kíváncsi a máséra.

     Pedig szép birka vót. Háromszáz. Derék ember vót a Bodri juhász. Maga szerezte, maga takarította.

     – Lehetséges. Nem tudok felőle. (...)

     – Szembe köpöm kendet, mint egy taknyos gyereket. Odamentek napszállta után, fejbeütötték, a kutyákat is elölték, a homokba ásták.

A veres juhász megmakacsolta magát, a szeme égett, és szembenézett a vizsgálóbíróval.

    –  Nem illet, uram.

     Lóduljon kend, pimasz. Nem akarom többet kendet látni. (...)

A juhász megfordult, s elindult nagy, kemény léptekkel az ajtó felé. Mikor odaért, s a kezét rá akarta tenni a kilincsre, hátratántorodott.

Nem tudott a kilincshez nyúlni. Nem tudott moccanni, csak nézett mereven és a szája elkezdett habot verni.

A kilincsre akasztva ott lógott a szíj rézzel kiverve.

A juhász lassan a fejéhez nyúlt, aztán visszafordult.

     – Tekintetes uram... Beismerem...

A vizsgálóbíró nem szólt egy szót se, csak nézett az emberre parázs szemmel, csak úgy égett a szeme.

     – Mink öltük meg Bodri juhászt a háromszáz birkájáért, meg a két szamaráért.

Evvel meghajtotta a fejét.

A vizsgálóbíró nézte, azután csengetett.

Két pandúr lépett be.

     – Vigyétek. Adjatok neki huszonöt botot.

A juhász lehajtotta a fejét, és megrokkadtan ment ki az ajtón.

     – Köszönöm alásson.

A bíró utánanézett s eltünődött:

     – Barbárok.

 

In: Móricz Zsigmond válogatott  elbeszélései.  Magyar Klasszikusok. Szépirodalmi, Budapest, 1951, 225─7.