12. Egyetemi Anyanyelvi Napok

 

DRUZSIN FERENC REKTORHELYETTES

MEGNYITÓ BESZÉDE

 

Tisztelt Kollégák, Hölgyeim és Uraim!

 

“A magyar nyelv nemzeti létezésünk legfontosabb megnyilatkozása, nemzeti hovatartozásunk kifejezője, a magyar kultúra és tudomány, illetve a tájékoztatás legfőbb hordozója. Ezért a magyar nyelv védelme, átörökítése az utódokra, nyelvi környezetünk épségének megóvása, egészséges alkalmazkodóképességének fenntartása a ma élő nemzedékek közös felelőssége.”

       Így kezdődik, hölgyeim és uraim, a 2001-ben megalkotott 96. törvény, mely az iménti – szinte himnikus – sorok után indokoltságát már jóval tényszerűbben úgy fogalmazza meg, hogy az utóbbi évtizedekben “állandósult és megsokasodott idegen nyelvi hatásokkal a magyar nyelv nehezen képes megbirkózni.(…) Védelme megkívánja a társadalom, a közélet (…) megkülönböztetett figyelmét.”

A 96. törvény “a gazdasági reklámok és üzletfeliratok”, valamint “egyes közérdekű közlemények” idegen nyelvűségének korlátozását, illetve “magyar nyelvű megfelelője” szerepeltetését is előírja. Nem a törvény vétette észre a hibát, ám elősegítette az eszmélést: az említett jelenségek bajba sodorhatják anyanyelvünket; törvény kell ellenük.

Illyés Gyula megértette volna a szigort, hiszen ő a hibák enyhébb tüneteit is rosszallóan utasította el: “Anyanyelvül kaptam a nyelvet. Elvártam volna, hogy miként apámtól a vért, ezt is egészséges állapotban kapjam.” Ő azonban szelídebb védelmet ajánlott: azokat, akik nyelvújításért kiáltottak, arra intette, hogy “nyelvet éppúgy nem lehet újítani, akár a fát. Csak nyesni lehet, fattyazni, mívelni. Oly mélyre bocsátja gyökereit, oly ősi életet él, hogy rajta az embernek csak alakító hatalma van.”

 

Hölgyeim és Uraim!

Cs. Gyimesi Éva a minap egyik napilapunkban olyan javaslattal állt elő, mely hatni szokott, mióta világ a világ: “Végy egy csöpp humort, és emelkedj fölül.” – Igaza van. Ép lelkületű társadalom barátságosabb eszközzel is rendezhette volna a kérdést: a komikus hiba klasszikus gyógymódjával, a nevetéssel. Mert szemet szúró itten a hiba; egy még épp csak tollászkodó gazdaság és kereskedés gátlástalan önmutogatása, melyet a nyugati világ (melynek nyelvén kelleti magát) talán valamelyest méltányol, a magyarhoni vásárló azonban nem is igen érti!

Akkor miért nem nevetett a semmibe vett állampolgár? Jobbik része azért, mert bosszúság megbénította akaratát a tolakodó erőszak láttán; az erős indulat pedig nem kedvez a nevetésnek. A műveletlenebb rész ugyan miért nevetne; neki nincs ellenére ez a “bábeli zűrzavar”.

Sajnos nem értünk a jelenségek végére, amelyek anyanyelvünk vagy ahogy Arany János mondta: “az imádott magyar nyelv” körül kártékonykodnak. Az utóbbi időben a rádió- és tévéműsorok, az újságok, a falfirkák s még sorolhatnánk, mi minden mérgez nyelvi környezetünkben. És úgy tűnik fel, jóformán védtelenek vagyunk.

Marad tehát a törvény, mint végső eszköz a védekezésre?

Az Egyetemi Anyanyelvi Napok egyebek közt a remény: talán mégsem. Hiszen éppen ma reggel kezdünk itt egy három napos szertartást anyanyelvünk ünneplésére és a magunk önbecsülésére. “Becsületvizsgát”, - ahogy Illyés mondja. “Az íróság ott kezdődik, amikor az ember felelősséget érez egy alany és egy állítmány összefűzésekor is; mert az is becsületvizsga; állítás, amiért helyt kell állni. Egy életen át. Egy nemzeten át!”

 

Tisztelt Kollégák, Hölgyeim és Uraim!

Tizenkettedszer nézünk szembe feladatainkkal. Mert szembenézés ez és üzenet: üzenet a bennünk bízóknak, hogy bírjuk még akarattal is, szorgalommal is. Ilyen üzenetnek szánom Tamási Áron sorait: mindazoknak, akik figyelik, hogyan nyesegetünk, hogyan fattyazunk, miként mívelünk anyanyelvünk hatalmas birtokán.

 “Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol abban az országban, ahonnét jöttek. Azonban megfüröszthetjük, ha fáradtan érkeznek; rendes ruhát adhatunk nekik, ha rongyosak; s jó ételt, ha a szolgálatban elszigorodtak. S főleg üzenhetünk általuk, hadd mondják meg minden magyarnak, ahol szolgálatot hűséggel teljesítenek: becsüljenek meg minket magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet (…) tudjunk teremteni.”

 

Tisztelt Kollégák, Hölgyeim és Uraim!

Ünnephez méltó, eredményes munkát kívánok mindnyájuknak.