KORTÁRSI MÉLTATÁSOK

 

Javaslat egyetemi tanári kinevezésre

 Dr. Bolla Kálmán egyetemi docenst, a Fonetikai Tanszék vezetőjét, immár harmadszor terjesztjük föl egyetemi tanári előléptetésre. Javaslatunk negatív eredménye annál érthetetlenebb számunkra, mert a szakma általános megítélése szerint Bolla Kálmán már régóta megfelel mindazoknak a követelményeknek, amelyeket az egyetemi tanárokkal szemben föl lehet állítani.

A mellékelt jegyzőkönyv tanúsága szerint Dr. Bolla Kálmán egyetemi docenst, a Fonetikai Tanszék vezetőjét a tanszéki közösség egyöntetű véleménnyel alkalmasnak találja arra, hogy egyetemi tanári kinevezést kapjon.

Dr. Bolla Kálmán igen kiterjedt szakirodalmi munkásságáról több önálló könyve, nagyon számos cikke vall, melyek az általános, a magyar és az orosz nyelv fonetikai problematikáját magas szakmai színvonalon, nemzetközi érdeklődést is felkeltve tárgyalják. A kísérleti fonetika területén úttörő jellegű a tevékenysége. Általános elismerést kivívott akadémiai doktori értekezését több évvel ezelőtt megvédte. Szakmai, tudományos szintje alapján is föltétlenül méltó az egyetemi tanári grádus betöltésére.

Karunknak több mint három évtizede oktatója, két évtizede docense. Oktató–nevelő munkáját mindig nagy hozzáértéssel, lelkesedéssel, eredményesen végezte, abban az időszakban is, amikor mint az MTA Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője csak félállású docensként működött nálunk. Molnár József nyugdíjba vonulása után eléggé zilált állapotban vette át a Fonetikai Tanszék vezetését, s rövid idő alatt nagy ambícióval vetve magát a szakmai–vezető–szervező tevékenységbe, rendbe hozta a tanszék ügyeit, mindenben igazolva vezetésre való képességeit is. Oktató–nevelő munkájának színvonala teljes mértékben megfelel az egyetemi tanárral szembeni elvárásnak.

A tudományos és a pedagógiai közéletben hosszú idő óta intenzíven részt vett, nagy tapasztalatokra szert téve. Működött a Kar dékánhelyetteseként, az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetőjeként, az MTA Nyelvtudományi Bizottsága titkáraként, stb. A Fonetikai Füzetek agilis szerkesztője. Mindenkori emberi helytállása, segítőkészsége, munkaerkölcse példamutató és kollégái teljes elismerését vívta ki. A tudományos közélet területén is méltó módon fogja képviselni professzorként is Karunkat.

A Tanszékcsoport vezetősége is teljes egyetértéssel és nagy nyomatékkal támogatja egyetemi tanári kinevezését.

Mindezek alapján – a mellékelt jegyzőkönyv tartalmát is beleértve – a legmelegebben javaslom Bolla Kálmán egyetemi tanárrá való előléptetését.

 Budapest, 1988. február 24.

Dr. Benkő Loránd 

tanszékcsoport-vezető egyetemi tanár

 

 

Bolla Kálmán köszöntése 60. születésnapján

1990. június 1.

 Jeles alkalmakkor, az emberi élet nevezetes korszakainak, korszakhatárainak megünneplésekor, gondban van az ünnepelt; különösen akkor, ha oly puritán ember, mint Bolla Kálmán tanár úr, mert el kell „viselnie” az ünneplést. De gondban van az is, aki felköszönti. Ilyenkor ugyanis – legalábbis nálunk magyaroknál – szokás ünnepélyes, szép szavakat mondani. Ezek ellen azonban éppen Bolla tanár úr tiltakozna a legjobban, mert nem a szavak embere, hanem a munkáé, a tetteké. A szavaké csak annyiban, amennyiben azok az értelmes gondolatközlést, a munkát, vizsgálódásainak, kutatásainak tárgyát és eredményét szolgálják. Szava pedig csak akkor ered meg, a csendes mosollyal szeme és szája zugában, ha munkájáról, kutatásairól, vizsgálatainak eredményeiről szólhat tanító, számot adó vagy éppen vitázó szándékkal. Gondban van a felköszöntő azért is, mert ilyenkor – megint csak nálunk magyaroknál – szokás az ünnepelt életének, pályájának bemutatása, felmérése, méltatása – legalábbis olyan mértékben, hogy felsoroljuk az életmű egyes fontosabb, jelentősebb eseményeit, eredményeit, bemutatjuk az életút „mérföldköveit”. Ez azonban Bolla tanár úr esetében rendkívül időigényes feladat lenne, hiszen olyannyira nagy, szerteágazó és sokoldalú a szűkebb értelemben vett fonetikán belül is elméleti és gyakorlati tudományos munkássága, szervező–irányító és oktató tevékenysége.

E felsorolás és értékelés alól azonban – úgy érzem – felment Bolla tanár úrnak az az egyelőre még csak sejtett, általa még nem ismert újszülött gyermeke, melyet most akarunk átadni neki, hogy a római pater familiasok módjára vegye kézbe, s ezáltal ismerje el sajátjának is („törvényesítse”), hisz valamilyen formában köze van az apasághoz. Ez a gyerek a Fonetikai Füzetek sorában a 25. Bevezetőjében Fábián Pál tanár úr bemutatja Bolla tanár úr pályáját – legalábbis mérföldköveit.

Nem véletlenül emlegetem ezt a most „adoptálandó” gyermeket, a Fonetikai Füzetek legújabb számát. Ez ugyanis kissé jelképe is lehet Bolla tanár úr életének. Olyan formában is, hogy 25.-ként egy sorozatnak kettősen jubiláns száma: úgy is, mint 25. szám és úgy is, mint a sorozat elindítóját ünneplő kiadvány. De jelképes ez a sorozat úgy is, hogy tartalmával elindítójának sokoldalúságát, töretlen, állandó újrakezdésre kész alkotói energiáját, szerzői gárdájával pedig szerkesztőjének szervezői munkásságát is jelképezi.

Hiszen nem sokkal az után indult útjára ez a sorozat – Magyar Fonetikai Füzetek néven –, hogy Bolla Kálmán a Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztályának az élére került, és technikailag is, tudományos koncepciójában is, kutatói gárdájában is ujjászervezte az Intézet Fonetikai Osztályát s annak élén állva, munkálkodva számos jelentős (egyéni és kollektív) munkával gazdagította a nyelvészet és ezen belül a fonetika tudományát. – S miközben a „vox humanat” kutatta, létrehozta – bocsánatot kérek a rossz szójátékért – de létrehozta a „vox machinae-t” is; nemcsak magyarul a Voxton által, hanem megszólaltatta oroszul is a Russon segítségével. S ha már itt tartunk, a több nyelvnél: a Magyar Fonetikai Füzetek, hét nyelven beszélő periodika, hiszen hét nyelvnek a hangalbuma jelent meg a sorozat egyes köteteiben, ismét csak Bolla Kálmán munkásságának a termékeként.

A sorozat Magyar Fonetikai Füzetek néven eddig 22 számot jelentetett meg. Szerkesztőjének újrakezdő energiáját, szemléletmegújító alkatát is tükrözi e sorozat az által, hogy amikor Bolla Kálmán tanár úr az Intézet Fonetikai Osztályának az éléről az Egyetem Fonetikai Tanszékének az élére került, megújította a sorozatot is (az is hozzátoldó értelmű!). Most már Egyetemi Fonetikai Füzetek néven, s ezzel magának a sorozatnak is új arculatot adott: hiszen a periodika egyes darabjaiba – a tudományos témák, a kutatási eredmények publikálása, a deskripció mellett az Egyetemi Fonetikai Füzetekben egyre nagyobb teret kap a tudományos alapokra épülő preskripció, a normalizálás kérdésköre is. A kiadvány tehát fóruma lett a beszéd művelésének is.

Persze mindez csak egy kis része annak a munkának, melyet Bolla Kálmán a Fonetikai Füzetek vezetőjeként megkezdett és végez. Részletesen szólni lehetne nemcsak oktató-nevelő, oktatásszervező munkásságáról is, s azokról a tevékenységekről, munkálatokról, melyeket még az Akadémiai Intézetben kezdett meg, de itt sem hagyott félbe, hanem teljes energiával művel és műveltet. Közülük csak azt a néhányat említem meg, melyek nemcsak a magyar fonetika, hanem az egész nyelvtudomány és a nemzetközi fonetikakutatás szempontjából is jelentősek. A magyar hangtan válogatott bibliográfiája az egyik. (Ennek első része 1977-ben jelent meg, de a munka folytatódik.) A másik, amelyre a nemzetközi szaktudomány is felfigyelt az Atlas zvukov russkoj reči.  A harmadik (a beszélő-gépeket most nem tekintve) az a sok röntgen- és videofilm, mely – úgy hiszem, kellően nem értékelt – hasznos segédeszköze és eredménye a fonetikaoktatásnak és kutatásnak.

Természetesen szólni kellene azokról az erőfeszítésekről is, melyekkel az egyetemi tanszék fonetikai laboratóriumának fejlesztése, a kiejtési versenyek szervezése, a tanártovábbképzés járt és jár, nem is szólva az oktatás gondjairól.

Mindezek – amiket szűkszavúan megemlítettem, s azok is, melyek a bibliográfiai listán szerepelnek – száraz, tényszerű adatok: publikációcímek, kézbe vehető, materializált, pár sorba tömörített darabjai egy kutatói pályának, a beszédfiziológiai, akusztikai kutatásoknak (mind a szűkebb, mind a tágabb fonetika terén), a pedagógiai gyötrődéseknek stb.

Bolla Kálmán 60. születésnapján azonban nemcsak ezekre a materializálható eredményekre kell figyelnünk. Sokkal inkább arra a puritánság és a szikár, célratörő – olykor már-már szűkszavú szöveg mögé rejtett vagy rejtőző (?) alkotóra, akinek munkásságából (a sorok közül és mögül) megint csak kisüt a „szakma” odaadó szeretete, kisüt a tények tisztelete, a tényekhez, a „mérhető” valósághoz való következetes ragaszkodás (de annak nem fetisizált bűvölete), kisüt a célszerűen és racionálisan megtervezett tevékenység. És kitetszik az is, hogy bár Bolla Kálmán „szűkebben vett” szakmájának „megszállott” és elhívatott művelője, oktatója, és igényes műveltetője, nemcsak a szűkebben vett szakterületére ügyelt, hanem mindig messzebbre is tekintett. Ennek megint csak a Fonetikai Füzetek az egyik bizonyítéka.

Kedves Bolla tanár úr, kedves Kálmán!

Most mikor 60. születésnapod alkalmával egy pillanatra megállunk, hogy köszöntsünk, hadd fejezzem ki mindannyiunk: kollégáid, közvetlen munkatársaid, barátaid, tanítványaid nevében jókívánságunkat. Isten éltessen sokáig. Továbbra is töretlen munkakedvvel, alkotóerőd teljében folytathasd – minél több eredménnyel – tudományos, oktató és szervező munkádat. S a kollektív jókívánságok után hadd tegyem oda a magam „maszek” jókívánságát is: tartsd meg továbbra is a mosolyt szemed sarkában és szájad zugában. Isten éltessen!

Wacha Imre

  

Bolla Kálmán 70 éves*

 A Magyar Nyelvtudományi Társaság vezetőségének határozata nyomán az a megtiszteltetés ért, hogy Bolla Kálmánt, a nemzetközi hírű tudóst, közismert egyetemi tanárt, sokoldalú tudományszervezőt és közéleti szereplőt köszönthetem hetvenedik születésnapján. Idő hiányában lehetetlenség ismertetni teljes munkásságát, sokoldalú tudományos tevékenységét, valamennyi tisztségét és érdemét, amely fölhalmozódott e termékeny élet folyamán. Minden bizonnyal fölösleges is, hiszen mindvégig a tudományos érdeklődés, a nyelvet és a nyelvtudományt megbecsülők figyelmének és elismerésének előterében dolgozott, alkotott. Ki kell mégis emelnem életéből néhány olyan mozzanatot, amely indokolja azt, hogy nem csupán a hazai nyelvészek megbecsülésének és elismerésének birtokosa, hanem a nemzetközi nyelvtudomány is számon tartja munkájának eredményeit.

Indulásának és iskoláinak körülményei érthetővé teszik számunkra érdeklődési körének kialakulását, a fonetika tudományában való elmélyedésének okait, tudósi pályájának alakulását, ugyanakkor megmagyarázzák a magyar nyelvért, elsősorban a helyes és szép magyar kiejtésért vívott több évtizedes küzdelmét, amely remélhetőleg nem marad szélmalomharc, s hosszabb távon meghozza a mindenki által várt eredményt.

Szülőfaluja, a Vas megyei Gérce, majd középiskoláinak színhelye, Szombathely is az egyik legkülönösebb magyar nyelvjárással ismertette meg fiatal és fogékony elméjét, s kétségtelenül fölhívta figyelmét a köznyelvtől való eltérésekre, a nyelvjárások szépségére és értékeire. Természetesen ez nem lett volna elegendő a nyelvészeti kutatások megkezdéséhez, hiszen akkor minden nyugat-dunántúli középiskolásból fonetikus lenne, de Bolla Kálmán az egyetemen találkozott Bárczi Gézával és másokkal, akik szerencsés módon irányították érdeklődését a dialektológiai kutatás irányába. Első tudományos dolgozata is e témakörben készült (A zárt í-zés esetei a gércei népnyelvben), s ma is példamutató rendszerezésével, gazdag adattárával elnyerte a Magyar Nyelvőr népnyelvgyűjtő pályázatának kiemelt díját, majd meg is jelent e folyóirat hasábjain (Nyr. 1960: 83–96). A nyelvjáráskutatáshoz később sem lett hűtlen: évtizedeken keresztül részt vett az egyetem által szervezett nyelvjárásgyűjtő utakon, ahol kiváló magnófölvételeket készített, amelyeket bemutatás, tanulmányozás, lejegyzés céljából a magyar szakos hallgatóknak rendelkezésére bocsájtott.

Sokirányú képzettségét bizonyítják orosz nyelvi tanulmányai, amelyeket a budapesti orosz intézetben, majd aspiránsként a moszkvai egyetemen végzett, s amelynek eredménye a számtalan orosz hangtani témájú tanulmány mellett az orosz hangtani atlasz (A Conspectus of Russian Speech Sounds. Budapest–Köln–Wien, 1981.) és az Orosz hangalbum (Bp., 1982.). Sokoldalúságára jellemző, hogy egyrészt önállóan elkészítette az orosz, az angol, az amerikai angol beszédhangok atlaszát, társszerzőként pedig részt vett a lengyel és a német fonetikai atlasz megszerkesztésében.

Legfontosabb kutatási területe azonban mindvégig a magyar hangrendszer vizsgálata volt, ezt bizonyítja a Magyar hangalbum (Bp., 1980.), Szupraszegmentális elemzések (Bp., 1992.), A magyar beszéd szegmentális elemei 1., 2. (Bp., 1993., 1994.), A magyar beszédhangok akusztikus jellemzői (Bp., 1994.) és a tankönyvként is használatos Magyar fonetikai atlasz (Bp., 1995.) című önálló kötete, valamint nagy számú cikke, tanulmánya. Itt kell még megemlékeznünk bibliográfiai tevékenységéről is, amely előbb a Molnár Józseffel együtt szerkesztett A magyar hangtan válogatott bibliográfiája 1970-ig (Bp., 1977.), majd az önállóan összeállított folytatásban, az 1971 és 1995 között megjelent anyag bemutatásával (Bp., 1996.) került publikálásra.

Bolla Kálmán tudományos munkái mellett értékelnünk kell azt a kiváló szervezőképességet, amelynek Magyarország két fonetikai laboratóriuma köszönheti meglétét (egyik a Nyelvtudományi Intézetben, másik az ELTE Fonetikai Tanszékén). Ugyanakkor több könyvsorozatot is megindított és szerkesztett vagy szerkeszt még most is. Ezek egyike a Magyar Fonetikai Füzetek, amelynek első 20 kötete, másik pedig az Egyetemi Fonetikai Füzetek, amelynek immár 26 száma ünnepeltünk szervezőkészségének eredményeként jelent meg. Hasonló jelentős vállalkozás A hetvenes évek magyar nyelvészei (Pályaképek és önvallomások) címmel megindított sorozat, amely közben átalakult Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások cíművé, s 1994-től jelenik meg folyamatosan. Ezek a sorozatok azokra a videofölvételekre épülnek, amelyeket a jelentősebb magyar nyelvészekről készített ünnepeltünk az 1970-es évek elejétől kezdődően egészen máig. Ezeknek a képes-hangos visszaemlékezéseknek és ars poeticáknak a száma már eléri a hetvenet, s éppen fele, harmincöt a kortársak, pályatársak méltatásaival és a lehetőségek szerinti teljes bibliográfiákkal kiegészülve már igen mutatós kiadványként meg is jelent.

Bolla Kálmán tudományos és szervező tevékenysége mellett mindig kivette részét a közéletből, a felsőoktatás irányításából és a nyelvtudomány, elsősorban természetesen a fonetikához kapcsolódó helyes beszéd védelméért, népszerűsítéséért folyó küzdelemből is. Egy ciklusban dékánhelyettese volt az ELTE Bölcsészettudományi Karának, két évig dolgozott az Oktatási Minisztérium osztályvezetőjeként, s hosszú éveken keresztül volt a Fonetikai Tanszék vezetője. Ugyanakkor a Kazinczyról elnevezett kiejtési verseny, az Anyanyelvápolók Szövetsége, az Egyetemi Anyanyelvi Napok szervezésében, kuratóriumi munkájában, zsűrijében végzett eredményes és maradandó hatású munkát. Tagja a Permanent Council of the International Congresses of Phonetic Sciences-nek, s nem utolsósorban választmányi tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, amelynek nevében kívánok most Bolla Kálmán professzor úrnak további eredményes munkát és hozzá jó egészséget.

Hajdú Mihály

*Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 2000. június 6-i felolvasó ülésén.

 

 

Levélrészlet

Kedves Kálmán!

(...)

Szívesen vallom meg ebből az alkalomból, hogy hálás vagyok a sorsnak a veled való megismerkedésért. A pedagógusjelöltek budapesti Kazinczy-versenyei hoztak közel bennünket egymáshoz, tehát a közös érdeklődés és feladatvállalás az alapja a barátságnak és a tiszteletnek, amit irántad érzek. Örülök annak, hogy amikor – tíz évvel ezelőtt – bizonyos válságjelenség mutatkozott ennek a versenynek a rendezésében, akkor közreműködhettem egy mindenki számára elfogadható forma kidolgozásában, s a sárospataki verseny volt ebben az első – véleményem szerint a további sikeres szervezést is megalapozó – lépés. Nálatok, a bölcsészkaron volt az a megbeszélés a minisztérium képviselőivel, amelynek eredményeként elfogadták az általad javasolt modellt. Vagyis a versenyeket – továbbra is – tudományos ülésszak, valamint kiadvány (a Fonetikai Füzetek) megjelenése kíséri. Ebben neked elévülhetetlen érdemeid vannak, s nagyon bízom benne, hogy még nagyon sokáig vállalni tudod ennek a komplex programnak – versenynek, kutatásnak, az eredmények népszerűsítésének – az irányítását.

Nem az én dolgom, hogy szakmai értékelését adjam annak a meghatározó kutatásnak, amelyet évtizedek óta, új utakat keresve s új eredményeket elérve végzel a magyar fonetika tudományának fejlesztéséért, de az biztos, hogy tudománytörténeti jelentőségűnek fogja ezt ítélni az utókor.

Minthogy én átestem decemberben egy ilyenféle ünneplésen, tudom, hogy a 70. születésnapot nem szabad túlértékelni, s nem válhat ez olyan határponttá, amelyet követően változtatnod kellene munkádon, életviteleden. Szívből kívánom, hogy zavartalanul, jó egészségben munkálkodj tovább, kísérje teljes siker életprogramod megvalósítását.

Isten éltessen sokáig – ezt kívánom baráti szeretettel:

Dani

 

Bolla tanár úr – egy tanítvány szemével

 

Valakiről méltató szavakat írni vagy mondani – ha azok a szavak őszinték – mindig személyes vallomás. Nemcsak azért, mert egy kedves személyhez kapcsolódó emlékeinket idézzük fel, hanem azért, mert ilyenkor a beszélő a legintimebb belső tartalmait „kénytelen” kiadni, olyan személyes jellegű élményeket, érzéseket kell feltárnia, amelyeket egyébként sosem mutatna meg a világ felé, s talán még a méltatottnak sem. Nemcsak ezért nehéz azonban ez a feladat, hanem azért is, mert folyton az motoszkál a szerző fejében: csak ki ne hagyjon valami fontosat, valami olyat, ami lényegesként hozzájárulhat az összképhez. Mindezen szorongások ellenére igyekszem szembeszállni a nehézségekkel és megosztani a gondolataimat az olvasóval – Bolla tanár úrról.

Természetesen az első emlékeim diákkoromból datálódnak, amikor másodéves általános és alkalmazott nyelvészet szakos hallgatóként először vettem részt Bolla professzor úr előadásain. Kevesen voltunk, hiszen ez kis szak, és bár csatlakoztak hozzánk az akkor indult Beszéd- és hangtan önálló program első diákjai is (a „beszédesek”, ahogy tanár úr nevezte őket), kényelmesen körül tudtuk ülni a tanár úr szobájában lévő tárgyalóasztalt. Innen valók tehát az első emlékeim, de ezek még nem azok az „igaziak”. Számomra a valódi személyes kapcsolatot a tanár úrral a következő tanévben sorra következő fonológiaórák hozták meg. Ide ugyanis csak ketten-hárman jártunk, és nagyon sokszor előfordult, hogy egyedül én voltam órán. Ilyenkor – úgy hiszem – nem érhet hallgatót nagyobb megtiszteltetés, mint hogy a tanár nem törődik a kis létszámmal, az egyetlen jelenlévőnek is megtartja az előadást, semmivel sem kisebb nívón, mint nagyobb közönségnek. Ezeknek az alkalmaknak a különlegességét még emelte, hogy ilyenkor bátrabban kérdeztem, s a tanár úr hosszas fejtegetéseit meg is szakíthattam, ha egy-egy ponton mélyebbre is szerettem volna látni. Mivel Bolla tanár úrnak aspiránsként közvetlen kapcsolata is volt nagy orosz fonetikusokkal-fonológusokkal, a legjobban talán azt szerettem, amikor az orosz: a moszkvai és a leningrádi fonológiai iskolákról beszélt, összevetette elméletük lényegi vonásait, s nagynevű tudósokkal folytatott személyes beszélgetéseit idézte fel olykor alátámasztásul.

A tanár úr közvetlenségét jelezte az is, hogy míg ezeknek az óráknak az elején vártunk az esetleges későkre, elbeszélgetett velem, viccelődtünk is, s – bár ez ma már szinte természetes számomra a jó tanár-diák viszonyban – ez volt az első ilyen közvetlen, pozitív „tanárélményem”, nem véletlen hát, hogy a legmaradandóbb is. Egyszer egy ilyen alkalommal elmondta, hogy kiírták a gyakornoki pályázatot, s ha van kedvem, ő szívesen látna engem a Fonetikai Tanszéken ebben a minőségben. Ez volt az első olyan alkalom, amikor részletesen értékelte a teljesítményemet, elmondta a véleményét, s én a sok dicsérő szó hallatán szóhoz sem jutottam (csak pirultam). Nem tartott tehát sokáig a rábeszélés, és azóta sem bántam meg, hogy akkor csatlakoztam a Fonetikai Tanszékhez, Bolla tanár úr csapatához. Így lettem tanítványból munkatárs is, s ebben a viszonyban sem fukarkodott az inspiráló, biztató szavakkal, s a dicsérettel sem. Az utóbbi időkben különösen büszke lehettem arra, hogy sok mindenben – szakmai tárgyú dolgokban is – kikérte és meghallgatta a véleményemet, s ha esetleg nem értettünk egyet valamiben, azt sohasem vette személyes támadásnak, nemcsak meghallgatta, de figyelembe is vette az érveimet.

Ma – amikor a kényszerű körülmények miatt már nem dolgozunk együtt – is tudom, hogy érdeklődik az iránt, mivel foglalkozom, hogy megy a sorom, s jóságos nagypapaként rajtam van óvó tekintete. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy hány generáció „nőtt ki a szárnyai alól”, azt hiszem, nem túlzás ez a nagypapa-metafora.

A „jóságos nagypapa” akár epitheton ornansként is felfogható, egyetemi diáktársaim közül is sokan nevezik így a háta mögött, s baráti társaságban őt emlegetvén mindig előkerülnek hozzá kötődő régi, de feledhetetlen történetek, viccek, „beszólások”. Persze nemcsak az órákon gyűjtöttük ezeket, hiszen Bolla tanár úr a hallgatókkal a hivatalos elfoglaltságon kívül is tartja a kapcsolatot, és sok emlékezetes pillanatot őrzünk mindannyian az egyetemi anyanyelvi napok szervezéséről, a versenyekről, de a legtöbbet talán a zárórendezvényekről, ahol közénk ült, miután elmentek a hivatalos vendégek, és bekapcsolódott a történetmesélésbe, s talán nem sértő, ha leírom: a nevetgélésbe. Talán ez is az oka, hogy a szervezéshez mindig volt segítő kéz, sohasem kellett nagyítóval keresni a „társadalmi munkára” hajlandó diákokat, hiszen ilyen társaságban mindenki jól érezte magát, s nemcsak a munka gyümölcsét élvezhettük együtt, de a soha el nem maradó kedves köszönő szavak bőségét is.

Akkor azonban, ha rajtunk volt a sor, hogy köszönetet mondjunk, esetleg felköszöntöttük a születésnapján, szinte nem is értette, mi zajlik körülötte, nem tartotta magától értetődőnek a kedves szavakat, az ajándékot, a virágot, a pezsgőt, s mi diszkréten félrenéztünk, mikor láttuk, hogy a nagy tudós szinte könnyekig meghatódott. Hogy nemcsak a közvetlen kollégái tisztelik és tartják sokra, arra nem is kell jobb bizonyíték, mint a nemrégiben, 70. születésnapjára összeállított kötet, amelybe a világ minden tájáról érkeztek tanulmányok – s korántsem csak nyelvészeti tárgyúak –, gratulációk. A szerkesztőbizottság tagjaként állíthatom: senkit nem kellett figyelmeztetni a határidőre; sőt olyanok is jelentkeztek szerzőnek, akik csak véletlenül tudták meg, hogy készül a köszöntő kötet, de úgy gondolták, ők sem maradhatnak ki belőle.

Bolla tanár úr kreatív, kezdeményező alkat, aki tele van energiával. Ezt bizonyítják az általa elindított periodikák, szakmaitanácskozás-sorozatok, kutatási projektumok, a sok-sok szervező- és tudományos munka, amely még ma is hajtja, viszi tovább, nem áll meg egy pillanatra sem. Ha visszatekintünk a munkásságára, nagy ívű, nagy formátumú tudósi életművet látunk, amely még korántsem lezárt életmű. Ő nem az a típus, aki a nyugdíjasok kényelmes életét éli, otthon éppúgy dolgozik, mint korábban a munkahelyéül szolgáló tanszéki szobában, s nincs az az akadály, amelyet ő ne akarna önszántából és önerejéből legyőzni, hogy folytassa és befejezze a munkát, amelyet elkezdett. Mindig keresett és talált is társakat ehhez a munkához, amelynek megosztotta és megosztja nemcsak a nyűgét, hanem örömeit és gyümölcseit is velünk, akik munkatársainak mondhatjuk magunkat, és mindazokkal, akik olvassák, használják, élvezik ennek eredményeit. Azt kívánom mindnyájunknak, legyen ebben a szerencsében részünk még sokáig.

Őszinte tisztelettel és szeretettel kívánok jó egészséget és újabb eredményekben gazdag, hosszú, boldog életet Bolla tanár úrnak.

Markó Alexandra

 

 

BOLLA KÁLMÁN KÖSZÖNTÉSE

 

“Gérce kétezer lelket számláló község Vas megye sárvárí járásában. Ősi magyar település. A mai falu őse – véleményem szerint – a honfoglalás körüli időben Goríca nevű szláv település lehetett... A község kedvező földrajzi fekvése Jó védelmet nyújtott a lakosságnak. Valószínű, hogy az Árpád—kori magyar lakosság megmaradt, jelentősebb be- és áttelepülés nem történt. A falu lakosainak kétharmad része földműveléssel foglalkozik, egyharmad része ipari munkára jár a környező városokba” – írja Bolla Kálmán tanár Úr a saját falujáról (Nyr 84. 1960, 83), ahol 1930. június 1-jén megszületett.

A tömör jellemzésben szándéktalanul – benne van az egész későbbi életútjára való utalás is: nemcsak a munkát keresőknek, hanem – a dolgok rendje szerint – azoknak a gyerekeknek is el kellett hagyniuk a falut, akik eszükkel és szorgalmukkal kitűntek társaik közül, és tovább akartak tanulni, Bolla Kálmán az Országos Tehetségmentő Alap révén a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnáziumba került. Ez a kiváló iskola készítette fel a további erőpróbákra.

A budapesti bölcsészkaron magyar–orosz szakra iratkozott be, s már egyetemi tanulmányai alatt kitűnt tudományos érdeklődésével egy diákkörí dolgozatával akadémiai díjat nyert. E figyelemkeltő siker után logíkusnak tarthatjuk a folytatást előbb demonstrátor, majd tanársegéd lett az orosz nyelvészeti tanszéken. Bölcsészdoktorí disszertációját ennek ellenére magyar nyelvészetből írta: szülőfaluja nyelvjárásának hangtanát dolgozta fel (1958). Rövidesen a moszkvai aspirantúra évei következtek (1960–1963), amelyek kísérleti fonetikából írt kandidátusi értekezésének megvédésével zárultak (1963).

Megkezdődtek viszont a magyarországi fonetíkáért vívott, még ma is tartó küzdelem évtizedei. Míg ugyanis szerte a világon, főképp nyugaton – kíválóbbnál kíválóbb eszközök birtokában – a fonetika tudománya hatalmas léptekkel haladt előre, addig Magyarországon az MTA Nyelvtudományi Intézetének szerény felszereltségű fonetíkaí stúdióján és az ELTE még kevésbé ellátott Fonetíkaí Laboratóriumán (még csak nem is tanszékén!) kívül más hely a tudományág művelésére nem volt.

Bolla tanár Úr mint a fonetikaí laboratórium docense kapta azt a megbízást az egyetemtől, hogy az idegennyelv-oktatás segítségére szervezze meg és vezesse a kari Audio-vizuális Technikai Központot.

Innen hívták be a Művelődési Minisztériumba, ahol két évig (1969–1971) a tudományegyetemi osztályt vezette. Nem rajta múlott, hogy az egyetemi oktatás korszerűsítését célzó elképzelései csak részben érvényesülhettek.

A minisztériumi szolgálat után ismét jelentős szakmai feladatot kapott, az MTA Nyelvtudományi Intézete fonetikaí osztályának vezetésével bízták meg. Nehéz munka várt rá: nemcsak a gyenge műszerállományt kellett modernizálni, hanem (és főképp) egy akadémiai íntézethez méltó kutatási koncepciót kellett kialakítani. Kemény munkával, sok akadály leküzdésével sikerült egy nemzetközileg ís elismert fonetikaí műhelyt teremtenie. Az intézetnél töltött másfél évtized (1971–1986) legnagyobb eredményének a Magyar Fonetikai Füzetek c. kiadványsorozat megindítását és folyamatos fenntartását tarthatjuk. (Eddig 21 kötet jelent meg, a 22. most készül.) Ennek a sorozatnak a révén a magyar fonetíka végre bekerült a nemzetközi szakmai vérkeringésbe: cserekiadványok érkeztek, külföldi kutatók látogatták meg a labort, több kutatóhellyel együttműködési munkakapcsolat létesült. Országos fonetíkaí szimpózíumok rendezését ís kezdeményezte az elsőre 1977-ben került sor. A Nyelvtudományi Intézetnél töltött évek egyéni tudományos teljesítményekben ís gazdagok voltak például ebben az időszakban készült el és jelent meg Bolla Kálmán nevezetes kétnyelvű műve, az Atlas zvukov russzkoj reci / A Conspectus of Russían Speech Sounds (1981), amelynek alapján elnyerte a nyelvtudomány doktora akadémiai fokozatot (1984).

Bolla tanár úr kapcsolata az egyetemmel sohasem szakadt meg, hiszen folyamatosan oktatott a bölcsészkaron (főképp fonetíkát, de russzisztikaí tárgyakat is). Bizonyosan ez a pedagógusi elhivatottság is munkált benne akkor, amikor (Molnár József nyugalomba vonulás után) elfogadta (docensi rangban) a Fonetíkai Tanszék vezetését (1986). Bár ez a tanszék akkorra már nem volt azonos egykori munkahelyével, a szerény fonetikai laboratóriummal, munka így ís akadt bőven, és a sikerek sem maradtak el: Ő fejlesztette tanár-továbbképzési alkalmakká is a pedagógusjelölteknek minden évben megrendezett szépkíejtési versenyeit, tanszéki kiadványsorozatot indított Egyetemi Fonetikai Füzetek címmel stb. Érdemeit az egyetem és a művelődésügyi kormányzat professzori kinevezéssel honorálta (1988).

Mivel Bolla Kálmán műveinek részletes bibliográfíáját ez a kis emlékkönyv zárókő gyanánt tartalmazní fogja, e sorok írójára nem hárul az a kötelezettség, hogy ünnepeltünk munkásságát részleteiben ís méltassa. Terjedelmi korlátok miatt amúgy sem tehetné meg, csupán egy rövid, áttekintő értékelésre vállalkozhat. Egyebek közt annak kiemelésére, hogy Bolla tanár úr a beszédfíziológía és -akusztika, valamint a beszédszintézis kutatójaként nemzetközileg is elismert eredményeket ért el a beszédképzés mechanizmusainak eszközfonetikai vizsgálatában. Mind a magyar, mind az orosz beszéd mesterséges előállítására beszédelőállító rendszert dolgozott ki (az előbbit Voxton, az utóbbit Russon néven). Jelentős eredményeket ért el a beszédintonácíó kutatásában. Hangatlaszai fiziológiai és akusztikai kutatásainak eredményeképpen jelentek meg. A beszédfízíológia tárgykörében készített kinoröntgen filmjeí nemzetközileg is nagy elismerést váltottak ki. Több egyetemi jegyzet és tankönyv szerzője, számos oktatási segédanyagot készített, illetőleg reszt vett vídeoöszeállítások, számítógépes programok kidolgozasaban. – Több hazai és nemzetközi egyesület, társaság tagja (például Permanent Council of the International Congresses of Phonetíc Sciences, Magyar Nyelvtudományí Társaság választmánya, Studía Phonetíca Posnaniensia nemzetközi szerkesztőbizottsága stb.).

Szívből kívánjuk Bolla Kálmánnak, hogy még sokáig munkálkodjék erőben és egészségben a magyar tudományért.

Barátai és tisztelői nevében:

Fábián Pál

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Mai Magyar Nyelvi Tanszék

Budapest, 1990 április havában

In: EFF3. 7–9.

 

 

Bolla Kálmán professzor tudományos életútja

 

Bolla Kálmán professzor tudományos és egyetemi oktatói pályája rendkívül gazdag. Nagy erudíciójú, kiváló tudós, külföldön is jól ismert és elismert, igényes kutató és egyetemi oktató. Nem egyszerű feladat, azt is mondhatnám, hogy szinte lehetetlen vállalkozás pontosan körvonalazni egy nemzetközi tekintéllyel is bíró, nagy formátumú ember rendkívül termékeny, szerteágazó, magas szakmai színvonalú tudományos, oktatói és közéleti tevékenységét. Tekintettel kell lenni arra is, hogy a tudományos munkát a láthatón kívül egy láthatatlan aspektus is jellemzi. A konkrét tudományos publikációk láthatók, de a sok-sok tudományos konferencia, tanácskozás, kongresszus, ülés, doktori védés stb. alkalmával kifejtett vélemény, hozzászólás, kérdésfelvetés, kiegészítés vagy netán konzultáció stb. az idő múlásával feledésbe merül, láthatatlanná válik, pedig jól tudjuk, hogy ennek az életstílusnak mindez integráns része. De a tudás ily módon elhintett magja kikel; kollégák, tanítványok ismereteit gyarapítja, gondolatait gazdagítja, rendszerezi vagy átrendezi, új összefüggéseket tár fel, és ily módon mások közvetítésével viszi tovább a tudomány fejlődését. Magam is több alkalommal kértem tanácsot tőle tudományos munkámhoz, és konzultáltam vele az elképzelt megoldások helyességéről. Mindig segítőkészséget és jóindulatot tapasztaltam részéről. Amikor felidézzük Bolla Kálmán professzor tudományos és egyetemi oktatói pályájának fontosabb mozzanatait, tudatában vagyunk annak, hogy mögöttük olyan tudós áll, aki hazai és nemzetközi viszonylatban is sokat tett a magyar nyelvtudományért, mindenekelőtt pedig a fonetikáért.

Bolla Kálmán professzor 1930. június 1-jén született a Vas megyei Gércén. Gimnáziumi tanulmányait (1942–1950) a szombathelyi Állami Faludi Ferenc Gimnáziumban (jelenleg Nagy Lajos Gimnázium) végezte. Egyetemi tanulmányai során (1950–1954–1958) orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerzett a Budapesti Tudományegyetem Orosz Intézetében, majd azután az egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán a magyar nyelv és irodalom szakot is elvégezte. 1954 és 1960 között tanársegédként dolgozott az egyetem Orosz Nyelvészeti Tanszékén. 1958-ban doktorált Bárczi Gézánál magyar nyelvészetből. 1960 és 1963 között önálló aspiráns volt a Moszkvai Állami Lomonoszov Tudományegyetemen, ahol aspiránsvezetője a világhírű orosz nyelvész, P. Sz. Kuznyecov akadémikus volt. 1963-ban megszerezte a kandidátusi fokozatot. Orosz nyelven írt kandidátusi értekezésének címe: Экспериментально-фонетические исследование длителности гласных звуков русской речи. 1964-től az Orosz Filológiai Tanszék adjunktusa, majd docense volt. 1964-ben Molnár Józseffel együtt megbízást kapott a kari nyelvi és fonetikai laboratórium megszervezésére. 1968–1969-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese, 1969 és 1971 között pedig a Művelődési Minisztérium Tudományegyetemi Osztályának vezetője volt. 1971 és 1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében dolgozott a Fonetikai Osztály tudományos osztályvezetőjeként, majd tudományos tanácsadóként. 1984-ben akadémiai doktori disszertációjának (A conspectus of Russian speech sounds) sikeres megvédése után megszerezte a nyelvtudomány doktora akadémiai fokozatot. 1986 és 1995 között az ELTE BTK Fonetikai Tanszékének vezetője volt. 1988-ban egyetemi tanárnak nevezték ki.

Bolla Kálmán professzor 1975-től kezdve videofelvételeket készít nyelvész kortársakról, amelyek alapját képezték a Hetvenes Évek Magyar Nyelvészei, illetve a Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások kiadványsorozatnak. Ez utóbbiakat 1994-ben indította el, és ma is szerkeszti. 1978-ban alapította a Magyar Fonetikai Füzetek, 1988-ban pedig az Egyetemi Fonetikai Füzetek című ki­ad­ványsorozatot, amely utóbbinak ma is szerkesztője.

Bolla Kálmán Professzor közéleti tevékenysége is igen gazdag. Sok tisztséget töltött be, és tölt be ma is. Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának megbízásából elnöke volt a Fonetikai Munkabizottságnak; tagja volt a Szlavisztikai, a Magyar Nyelvi, a Beszédművelési és a Nyelvtudományi Bizottságnak (ennek titkára is volt), a Nyelv­tudományi Közlemények szerkesztőbizottságának. Elnöke volt a Magyar Nyelvtudományi Társaság fonetikai szakosztályának, valamint 1989-től kezdve 10 éven keresztül az Anyanyelvápolók Szövetsége ellenőrzőbizottságának. Tagságot viselt a kari tudományos és gazdasági bizottságokban is.

1979-től 1995-ig rendes, 1995-től pedig tiszteletbeli tagja a Permanent Council of the International Congresses of Phonetic Sciencesnek (ICPhS); tagja a Studia Phonetica Posnaniensis című folyóirat nemzetközi szerkesztőbizottságának, a Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányának, az Anyanyelvápolók Szövetsége ellenőrzőbizottsága elnökségének, a Kazinczy Alapítvány Kura­tó­riumának. 1991-től elnöke az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztálya és a Kazinczy-kuratórium közös szakbizottságának, valamint az Egyetemi Anya­nyelvi Napok szervezőbizottságának. Az Egyetemi Anyanyelvi Napok rendkívül hasznos rendezvénysorozatát már tíz éve nagy sikerrel szervezi az Eöt­vös Loránd Tudományegyetemen. Ezenkívül fő szervezője a felsőoktatási intézmények országos Kazinczy-versenyei keretében zajló szakmai programoknak is.

Bolla Kálmán professzor publikációs tevékenysége igen jelentős. Tanulmányai és cikkei több országban és több nyelven is megjelentek. Kutatási eredményeire, munkáira gyakran hivatkoznak nemcsak itthon, hanem külföldön is. Érdemeit számos pályatársa is méltatta, ezek közül idézünk:

“Bolla Kálmán igen kiterjedt szakirodalmi munkásságáról több önálló könyve, nagyon számos cikke vall, melyek az általános, a magyar és az orosz nyelv fonetikai problematikáját magas szakmai színvonalon, nemzetközi érdeklődést is felkeltve tárgyalják. A kísérleti fonetika területén úttörő jellegű a tevékenysége” (Benkő Loránd akadémikus, Budapest, 1988. február 24.).

Bańczerowski Janusz

 

 

KÁLMÁN BOLLA: 60

 

Professor Kálmán Bolla, Head of the Department of Phonetics at the Eötvös Loránd University (Budapest), Doctor of Linguistics, member of numerous Hungarian and international professional societies, is 60 years old. We his colleagues and pupils, congratulate him on this occasion with respect and love.

Kálmán Bolla's career is characterised by the organic unity of teaching and research. He has been teaching uninterruptedly at the Eötvös Loránd University ever since he finished his studies. His lectures and seminars are always based on the rnost up-to-date results, he devotes almost attention to raising the standard of phonetics education at the university. He is the author of numerous textbooks, lecture notes, and other types of teaching material all of wich are based on and reflect up-to-date, exact methods of research.

In 1971 he became head of the Phonetics Department of the Linguistics Institute of the Hungarian Academy of Sciences. His task was not easy: he was to bring a modern experimental-phonetics laboratory into existence. Kálmán Bolla set out to fulfil his plans with immense energy and the results – after having surmounted a lot of obstacles – was the establishment of an internationally acknowledged workshop of phonetics. After heavy fights he has been able to start to issue „Hungarian Papers in Phonetics" (of which 22 numbers have been published so far) which enabled Hungarian phonetics to become part, and parcel of international phonetics. We receive publications in return, experts from abroad have visited our laboratory and relations could be established with a number of research institutes.

In 1986 he became head of the Phonetics department of ELTE, so he took on a task that was similar to the first. He works with an inmense optimism, never frightened by the difficulties, at the development of the university basis of phonetics. Here he embarked upon the publication of „University papers in Phonetics", the organ of the department.

His main area of research is linguistic phonetics, more specifically the physiology and acoustics of speech. He has achieved outstanding, internationally acknowledged results in the instrumental investigation of the mechanisms of speech articulation – with the method of cineradiography, palato- and linguography etc. – in the production of artificial Hungarian and Russian speech and in the research of suprasegmental structures. As the result of his research physiology and acoustics his conspectuses, have appeared, first in 1981 his important work A Conspectus of Russian Speech Sounds, followed by the conspectuses of six other languages.

Kálmán Bolla is an internationally acknowledged scholar. Among other things he is a member of the International Permanent Council of the International Congresses of Phonetic Sciences, the international editory board of Studia Phonetica Posnaniensia and the committee of the Hungarian Linguistic Society.

His life's work is imbued with high demands against hinself and others, with consistency and with professional and human purity. We all wish that he shal1 be able to work through the amount of experimental results that he has gathered over the years and to fulfil his main intention to work out a sound typology based on interlingual phonetic comparisons.

Éva Földi

In: MFF 22. (1990) 143-149.

 

Javaslat prof. emeritusi előterjesztésre:

BOLLA KÁLMÁN PROFESSZOR TUDOMÁNYOS ÉLETÚTJA

Bolla Kálmán professzor 1954 óta oktatója az ELTE BTK-nak. Orosz, magyar és általános fonetikát, továbbá fonológiát tanított magyar, orosz és általános nyelvészet szakon, valamint az általa beindított beszéd- és hangtan önálló oktatási program több tanegységéből tart előadásokat, ill. vezet szemináriumokat. Külföldön is jól ismert és elismert, igényes kutató és egyetemi oktató, akit a hallgatók is nagyra becsülnek és szeretnek. Olyan tudós, aki hazai és nemzetközi viszonylatban is sokat tett a magyar nyelvtudományért, mindenekelőtt pedig a fonetikáért. Bolla Kálmán professzor publikációs tevékenysége igen jelentős. Tanulmányai és cikkei több országban és több nyelven is megjelentek. Kutatási eredményeire, munkáira gyakran hivatkoznak nemcsak itthon, hanem a külföldön is.

    Egyetemi tanulmányai során (1950–54–58) orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerzett a Budapesti Tudományegyetem Orosz Intézetében, majd azután az egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán a magyar nyelv és irodalom szakot is elvégezte. 1954–1960 között tanársegédként dolgozott az egyetem Orosz Nyelvészeti Tanszékén. 1958-ban doktorált magyar nyelvészetből. 1960 és 1963 között önálló aspiráns volt a Moszkvai Állami Lomonoszov Tudományegyetemen, 1963-ban megszerezte a kandidátusi fokozatot. 1964-től az Orosz Filológiai Tanszék adjunktusa, majd docense volt. 1964-ben Molnár Józseffel együtt megbízást kapott a kari nyelvi- és fonetikai laboratórium megszervezésére. Létrehozta és vezette a kar audiovizuális technikai központját. 1969–1971 között a Művelődési Minisztérium Tudományegyetemi Osztályát vezette. 1971–1986 között a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében dolgozott a Fonetikai Osztály tudományos osztályvezetőjeként. 1984-ben megszerezte a nyelvtudomány doktora akadémiai fokozatot. 1986–1995 között az ELTE BTK Fonetikai Tanszékének vezetője volt. 1988-ban egyetemi tanárnak nevezték ki. 1994-ben indította el a beszéd- és hangtan önálló oktatási programot.

    Bolla Kálmán professzor 1975-től kezdve videofelvételeket készít nyelvész kortársakról, amelyek alapját képezték a Hetvenes évek magyar nyelvészei, ill. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások kiadványsorozatnak. Ez utóbbiakat 1994-ben indította, el és ma is szerkeszti. 1978-ban alapította a Magyar Fonetikai Füzetek, 1988-ban pedig az Egyetemi Fonetikai Füzetek című kiadványsorozatot, amelynek ma is szerkesztője.

    Bolla Kálmán professzor közéleti tevékenysége is igen gazdag. Sok tisztséget töltött be, és tölt be ma is. 1968–1969 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese volt. Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának megbízásából elnöke volt a Fonetikai Munkabizottságnak, tagja volt a Nyelvtudományi, a Szlavisztikai, a Magyar Nyelvi, a Beszédművelési, a Nyelvészeti Bizottságoknak (ez utóbbinak titkára is volt), az MTA TMB Nyelvtudományi Szakbizottságának, a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztőbizottságának. Elnöke volt a Magyar Nyelvtudományi Társaság fonetikai szakosztályának, valamint 1989-től kezdve 10 éven keresztül az Anyanyelvápolók Szövetsége ellenőrzőbizottságának. Tagságot viselt a kari tudományos és gazdasági bizottságokban is, és sok éven át volt Kari Tanács tagja.

    1979–1995-ig rendes, 1995-től pedig tiszteletbeli tagja a Permanent Council of the International Cogresses of Phonetic Sciences-nek; tagja a Studia Phonetica Posnaniensis c. folyóirat nemzetközi szerkesztőbizottságának, a Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányának, az Anyanyelvápolók Szövetsége országos elnökségének, a Kazinczy Alapítvány Bizottságának. 1991-től elnöke az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztálya és a Kazinczy-kuratórium közös szakbizottságának, valamint az Egyetemi Anyanyelvi Napok szervezőbizottságának. Számos tudományos konferenciát, szimpóziumot szervezett pl. – Fonetika ' 77, ' 78, ' 79, az Egyetemi Anynanyelvi Napok és a felsőoktatási intézmények országos Kazinczy-versenyei keretében zajló szakmai programokat.

Bolla Kálmán professzor méltán érdemes a professor emeritus címre.

Budapest, 2000. október 11.