Zsilka János

(1930−1999)

 

1930-ban született Rákoshegyen.  Budapesten járt gimnáziumba. A gimnázium elvégzése után latin–görög szakra  iratkozott be a budapesti tudományegyetemre, s óind stúdiumokat is folytatott.

A diploma megszerzése után egy szolnoki középiskolában tanított, majd az ELTE Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének lett oktatója, később vezetője. 1969-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1982-ben alapította meg A nyelvi mozgásformák dialektikája kutatócsoportot, s a vizsgálati eredmények számos kötetben láttak napvilágot.

Tudományos tevékenységét a sokoldalú, empirikus, kritikus szemlélet jellemzi. Nem lehet őt beskatulyázni, gondolati eredetisége, gazdasága lenyűgöző. Műveiben a hagyományos és a generatív leíró elméletek szintézise tükröződik. Leginkább az foglalkoztatta, hogyan függ össze a jelentés és a szerkezet, a jelentés szerkezete, s mily mődon érthető meg a mondat jelentése.

„Zsilka János élő legenda. Még olyanok is hallottak róla, akik a nyelvészetet csak hírből ismerték. Nekünk, tanítványainak az első találkozás felejthetetlen volt. Ez volt az egyik legelső óránk a szakon: Sajátos szintaxis előadás a professzor úrral, mely az elejétől fogva igazi szellemi kalandot jelentett számunkra. (…) Sajátos módszerével rávezetett minket a dinamikus szinkrónia fogalmára, és ennek során világossá vált számunkra az együttesen érvényesülő ellentétes mozgások magasabb szinten történő egyesülése.” (Dér Csilla–Hattyár Helga–Lantos Péter: Exemplis discimus. In: Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 2. Szerk. Bolla Kálmán. ZSKF, Budapest, 2006, 675. p.)

Forrás: Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 2. Szerk. Bolla Kálmán. ZSKF, Budapest, 2006, 666–75.

***

 

ZSILKA JÁNOS EMLÉKÉRE

 

 

Életének 69. évében elhunyt dr. Zsilka János egyetemi tanár, az ELTE Bölcsészettudományi Kar általános és alkalmazott nyelvészeti tanszékének volt vezetője. Zsilka János professzort az egyetem saját halottjának tekinti. Temetése február 9-én 15 órakor lesz Budapesten a Rákoskeresztúri új köztemetőben.

*

Állami, társadalmi kitüntetésben nem részesült soha. Szuverenitása, büszkesége alkalmatlanná tette arra, hogy holmi karrier érdekében tanárból, tudósból pillangódiplomatává változzék át, és napi "munkakapcsolatba" (értsd: egzisztenciális konspirációba) keveredjék.

Zsilka János nem volt sem népies, sem urbánus "indíttatású", ő par exellence európai gondolkodó volt mind a maga tág horizontú szakterületén, mind az általános műveltség tekintetében. Sokakat – a méltatlan pályatársak legtöbbjét – inkább lesújtott, duzzogóvá tett Zsilka János tudásának eredetisége, egyetemessége és komplexitása, ahelyett, hogy örömmel töltötte volna el egész lelketlen lényüket már a vak szerencse is, hogy egyáltalán ismerhették őt.

Zsilka János halálával véget ért egy szokatlanul merész, mindig újítóan bátor gondolkodás, amelyet egyaránt jellemzett a világosság, a célirányosság és az ökonómia. Könyveinek, tanulmányfüzeteinek egész sorozata révén természetesen élni és folytatódni fog az originális zsilkai gondolkodás. A nyelvi jelentésrendszer és a valóság újabb és újabb együttelemzéséhez a zsilkai tanítások inspirációs erőteret adnak. Megmaradnak tehát a művek, és ez nem is kevés a halállal szemben. Nem kevés sajnos az sem, ami Zsilka professzor úr halálával végleg elveszett. Mert elveszett a vele való személyes kontaktusban mindig megtapasztalható éleselméjűség, a hatalmas és percrekész, gyors reagálású ismeretanyag, a folyamatosan feltáró-felfedező, mindenre nyitott gondolkodás és last but not least: elveszett a humor, a felszabadító nevetés a dolgok aggályosan túlzó komolyan vétele fölött.

Elveszett a páratlan tanári karizma, a magával ragadó előadói charme. Elvesztek a speciális kollégiumok és szemináriumok szabad, kötetlen, nemesítő társalgásai Antonello da Messina Angyali üdvözletéről, Dürer Melankóliájáról, Paul Klee "magasból mindent együttlátó sasszem-perspektívájáról", John Cooper Powys Wolf Solentjéről, elvesztek a boldog és boldogító humaniórák, az oldott, termékeny beszélgetések Catullusról, Horatiusról, Hegelről, Schopenhauerről, Schleiermacherről vagy éppen Platón VIII. leveléről... Sok kitüntetett, hülye esik most mély kétségbe saját elevenen ható nemtudása miatt, amikor mi Zsilka János elevenen ható, mesteri, doktori tudásától, sugárzó személyiségétől, megszerzett, elemzett, uralt és fényesen, bőkezűen tovább adott ismereteinek egész királyságától, kénytelen gravitációval magához közel vonzó intelligenciájától, kihívó géniuszától bánattal búcsúzunk. Halálos távozásod, János, egy darabig világtalanul hagy minket.

 

(Dobai Péter: Zsilka János emlékére. Népszabadság 1999. január 27., 9. p.)