Tompa József

(1905–1990)

 

Budapesten született. 1923-ban érettségizett, a család anyagi helyzete miatt azonban csak 1925-ben kezdhette meg egyetemi tanulmányait a bölcsészkaron, magyar–német szakon. Gombocz Zoltán tanítványa volt. Doktori értekezésének tárgya a Bécsi Kódex hangtani vizsgálata.

1930-ben szerzett tanári oklevelet, ezután (Gombocz véleménye ellenére) Balassagyarmaton, Újpesten majd a gyakorlógimnáziumban tanított, később a Közgazdaság-tudományi Karon volt a nyelvhelyesség és stílus oktatója, a bölcsészkaron pedig a magyartanítás módszertanának óraadója.

Eredeti kutatási területét (etimológia) a körülmények miatt (a helyi könyvtárak állományához alkalmazkodva) meg kellett változtatnia, így kezdett el foglalkozni az irodalmi szókincs vizsgálatával. Főbb kutatási területei a szókincsvizsgálat, nyelvművelés és a didaktika lettek.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetébe kerülve a nagyszótári munkálatokban vett részt, majd a leíró nyelvtannak lett a felelőse. Hat évig vezette a Magyar Osztályt, és több évig oktatott az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékén.

Több monográfia, iskolai tankönyv, számos tudományos közlemény szerzője, szerkesztője és társszerzője A mai magyar – nyelv rendszere c. kétkötetes munkának.

Tompa József, a tudós és tanár – helyesebben: a tudós-tanár – munkásságában példaszerűen ötvöződött az elmélet és a gyakorlat. „(…) nemcsak nyelvész volt, hanem tanár is, pontosabban: tanárként is nyelvészkedett és hivatásos nyelvész minőségben is tanár maradt.”

Forrás: Ruzsiczky Éva: Tompa József születésének 70. évfordulójára. Magyar Nyelv LXXII, 1976, 248.