LŐRINCZE LAJOS

 (1915--1993)

 

 1915. november 24-én született a Veszprém megyei Szentgálon. Az elemi iskolát ott végezte, utána Pápára került a református kollégiumba. A Budapesti egyetemen magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.

Az egyetemet az Eötvös Kollégium tagjaként végezte. Pais Dezső tanítványa volt, ő irányította, buzdította a nyelvészet felé. Szakdolgozatát Szentgál földrajzi neveiből írta, ez megtetszett Pais tanár úrnak, és ajánlotta az akkor induló, akkor alapított Néptudományi Intézetbe egyetemi gyakornoknak. Majd néhány évig Pápán, a régi iskolájában tanárkodott, de 1945 után újra Pestre került a Néptudományi Intézetbe, ez a Kelet-európai Tudományos Intézetnek volt része.

A Néptudományi Intézet jórészt azonos volt a Magyarságtudományi Intézettel, ebből alakult a Nyelvtudományi Munkaközösség, majd a Nyelvtudományi Intézet. Először névtannal foglalkozott, Földrajzi neveink élete címen jelent meg egy dolgozata. Nyelvjáráskutatással, személynevekkel is foglalkozott, a személynevek köréből is jelentek meg dolgozatai, azután hosszabb időn keresztül a Magyar Nyelvatlasz anyaggyűjtésében és szervezésében vett részt.

Figyelme az ’50-es években a nyelvművelés felé fordult. Az Akadémia Nyelvművelő Bizottságának lett a titkára, majd a Magyar Nyelvőrnek a szerkesztője. Ebben az időben keletkezett  A nyelv és élet című könyve, azután az Édes anyanyelvünk, Nyelvőrségen, amelyek a nyelvművelés elméleti, elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkoznak. Nevéhez fűződik az emberközpontú nyelvművelés koncepciója (ld. Emberközpontú nyelvművelés és Megnől az ember szíve c. könyveit.) S azonfelül még több gyűjteményes kötetnek volt munkatársa, szerkesztője.

Elnöke volt a Magyarok Világszövetsége keretében működő Anyanyelvi Konferencia védnökségének, szerkesztette a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratát.

 

Forrás: 1975. október 7-én készült önvallomása in Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 2. (szerk. Bolla Kálmán). Budapest, 2006. 119--121. p.