Hadrovics László

(1910–1997)

 

A szlavisztika, a magyar nyelvészet, az irodalom- és történettudomány nemzetközileg is elismert tudósa Zala megye déli részén, Alsólendván született, s ez meghatározó volt számára a szláv nyelvek iránti érdeklődésére. Itt ugyanis szlovének és horvátok is éltek.

Keszthelyen érettségizett, és Budapesten kezdte el egyetemi tanulmányait, az Eötvös Kollégiumban, amelynek akkor Gombocz Zoltán volt az igazgatója. Magyar–latin szakos volt, harmadik szaktárgya pedig a német, később pedig a szláv nyelvészet iránt kezdett érdeklődni. Magyar és szláv nyelvészetből doktorált.

Az egyetem elvégzése után leszolgálta az ún. karpaszományos éveket, utána Berlinben volt ösztöndíjas a neves szlavistánál, Vasmernél.

Visszatérve Budapestre több tudományos intézet (Teleki Pál Tudományos Intézet –a későbbi Történettudományi Intézet –, Nyelvtudományi Intézet) munkatársa volt. 1951-ben az ELTE Szláv Filológiai Intézetének docense, 1954-ben professzora, 1965-től 1974-ig tanszékvezető professzora. Saját kérésére nyugdíjba vonult, mert tudományos terveit szerette volna megvalósítani. Kapcsolata az egyetemmel és a tudományos közélettel természetesen továbbra sem szakadt meg.

Főbb kutatási területei: a magyar–szerb-horvát nyelvi kapcsolatok története, a nyugat-magyarországi horvátok nyelve, a magyar nyelv szláv jövevényszavai, magyar jövevényszavak a szerb-horvátban, magyar–délszláv irodalmi kapcsolatok, magyar jelentéstan, szerb történelem. Kiemelkedő szótári munkássága is.

Szakmai tevékenysége, humanizmusa mindenki számára például szolgál.