Bródy András közgazdász

(1924–2010)

 

A II. világháború utáni magyar közgazdász-generáció egyik legkiemelkedőbb, nemzetközileg is elismert iskolateremtő alakja. Pályafutása a család tulajdonában levő Hungária Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaságnál kezdődött, amely egyebek között a Nyugatot és Radnóti Miklós Naptár c. ciklusát is kiadta. A könyvészet mellett matematikát tanult a Pázmány Péter Tudományegyetemen (Fejér Lipót hallgatója volt).

A háború (munkaszolgálat) után újra indította a kiadót (amelyet később államosítottak, és Móra Kiadó néven működött tovább), és többek között Déry Tibor, Lukács György munkáit jelentette meg. 1949-ben az egyre feszültebb politikai helyzet miatt szakított a könyvkiadással, és a Ganz MÁVAG-ban lett esztergályos, 1948–1952 között esti tagozaton végezte egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Ipargazdászi diplomával a Kohó- és Gépipari Minisztériumban dolgozott.

Kutatói munkássága 1955-ben kezdődött az akkor alakuló MTA Közgazdaság-tudományi Intézetében, amelynek mindig is a munkatársa maradt. A világ számos egyetemén oktatott vendégprofesszorként, kutatóprofesszorként, ám – és ez nagy fájdalom volt számára – a budapesti Közgázon sohasem voltak kurzusai. Munkatársa volt többek között a Harvard Universityn a Nobel-díjas Wassily Leontiefnek és Cambridge-ben Richard Stone-nak.

Számos tudományos műve jelent meg itthon és külföldön. Egyik legismertebb munkája a Lassuló idő (1983), amely a növekedés-elmélettel és a gazdasági ciklusokkal foglalkozó kutatásainak eredményeit (indiai előadás-sorozatának anyaga) tükrözi. 1997-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, 1999-ben pedig a Közgáz díszdoktora lett.

Jelentős szakmai-közéleti tevékenysége is: pl. 1987-ben részt vett a Nemzetközi Input-Output Társaság megalapításában, alkotószerkesztője a társaság Economist Systems Research c. folyóiratának (1994-ig volt a főszerkesztője). 1989-ben az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottságának elnökévé választották, 1993-ban pedig ismét rá szavaztak.

A ’80-as évek második felében kezdtek rendszeresen megjelenni a napi aktualitásokat új megvilágításban boncolgató publicisztikái napi- és hetilapokban és kötetekben is: pl. Kompország ezredfordulója (1994), Falra borsó (1996).

Színes egyénisége, humanizmusa, finom humora nagy hatással volt mindazokra, akik abban a szerencsés helyzetben lehettek, hogy ismerhették őt, találkozhattak vele.

Forrás: Galamus-csoport (közéleti reflexiók) és Bächer Iván: Bródy András. Vasárnapi Hírek 2010. december 12.

***

 

Részlet Bródy András A felfeslő szövedék című írásából

Fellélegeztünk a nyolcvanas évek végén. Azt hittük, végre másképp lehet és engednek élni. őszintén, nyíltan és talán könnyebben is. A felbuzdulás, mint már annyiszor, gyorsan lohadt. Ma keserves az élet, a szó megint hamis és veszélyes fegyver.

(...) Az élet minősége, maga az élet lehetősége forog kockán. (...)

De ha már rám jött az erkölcstelen prédikálhatnék, hát szerintem más a legfőbb bűn. Az, ha a megkérdezett nem válaszol. Süketen hallgat, mellébeszél, tagad, hazudozik.

Indokolni is akarom, miért annyira veszélyes ez. Az erkölcs, mint a fundamentális értékek tana, annak idején a közgazdaságtan szülőanyja volt. Az etikai ítéletek ugyanis mindig az élet fennmaradásának és megújulásának valamilyen alapkövetelményét fogalmazzák meg.

A föld bonyolult, bús, veszélyes és unalmas hely. Megismerése, benépesítése, a rajta való megélhetés nem sikerülhet magányosan. Az együttműködés azonban az érintkezés megbízhatóságán, hitelességén, szabadságán alapszik. Ezek nélkül kudarcra van ítélve. Ha nem osztjuk meg megfigyeléseinket, véleményünket, tapasztalatainkat, tudásunkat, akkor nem jutunk előbbre. Sőt ha nem válhat közkinccsé az, ami tudható volna, akkor a sok hazugságba és szándékos félrevezetésbe végül még bele is lehet dögleni. Ennyi.

Azelőtt azért torzult a tudás, mert gondoskodás történt arról, hogy kettőnél több ember csak párttitkár jelenlétében válthasson szót. Ma viszont annyi a be nem tartható törvény, szabály és előírás, a ki nem fizethető adó, illeték és vám, olyan csalárdul kell, mert másképpen nem is lehet élni, hogy inkább még a gyerekek és a barátok előtt is befogjuk a pofánkat. Sosem lehet tudni. S gyakran még akkor se tudunk beszélni egymással, amikor pedig lehetne. Nem gondolatok fogalmazására, hanem rejtegetésükre tanítanak. Arra, hogy ne is gondoljunk végig semmit. Nem az a döntő, mi van a fejünkben, mire lennénk képesek, hanem az, hogy a megfelelő időben, a megfelelő klikkel, a megfelelő helyen legyünk. A klikkek belső, titkos tudása csak az általános nemtudás fonákja.

Ha e század-, sőt ezredfordulónak van értékválsága, akkor itt keresem. A beszéd és nyelv kialakulásával lehetővé vált az együttműködés. A lassacskán kialakuló és terjedő munkamegosztás az életet gazdagabbá és biztonságosabbá tehetné. Mindezt a hatóság hét ágra növekvő hatalma régóta hervasztja. Ha nem háborút indít, akkor tilt, korlátoz, sápot szed és a szabályozás örvén mindent szétzilál. A habzsoló üzleti és bankélet sem az együttműködést, csak a gyors gazdagodást szolgálja. A torzult és enyésző kapcsolatok nyomon követhetők a beszélt és nyomtatott szöveg nyelvtani hibáiban, formátlanságában, a szó, a közlemény, a nyilatkozat esetlegességében, semmitmondásában. Az általános ripőkségben, a természetes megbízhatatlanságban, a titkok terjedő ködében. Hazug és hiteltelen hanta árad mindenünnen, ha egyáltalán hangzik valami. Nincs értéke a szónak, csak áfája és bétéje.

Bocsássanak meg hát a keserű közgazdásznak, ha a szeretet ünnepén az érintkezés és nyíltság hiányának szakmai végveszélyéről értekezik. De micsodás szeretet az, ami csalfa, őszintétlen és titkolódzó?

 

In.: Magyar Hírlap 1996. december 24. 13. l.